Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

A Fitisz madár története. (Margitszigeti ötlet.)

- 89 — Röpültem hát ide is, oda is, ész számba vettem a társaságot. No lelkemadta, ez volt aztán a társaság! Legtöbb volt a tövisszúró Gébics, az a kampóska orrú uzsorás, az a torkos, ki mindent összekapar, a bogarakat sorba tűzi a tövisekre s egész nap egyebet sem beszél csak mindig: eset cset-per-czent-cset-cset per-czent! Tulajdon az, aki nálunk a bükkben csak az erdő szélén lakik. Azután sok volt a Bábaszarka, az a kapzsi, ki bogarászik is, lop is, eltanulja a kis énekesek dalát, hogy elbolondítsa, elcsalja s azután kirabolja a fészkeiket. Azután volt ott roppant sok Banka, az a hiú czifra, azzal a bolondos tornyos-kontytyal, tulajdon az, a kinek a fészke a piszokról nevezetes, kinek a szagát senki sem állhatja. Es a mi azután már sereg*számra volt, az a veréb; de nem ám az a mi szerény mezei verebünk, ki néha a bükk szélén szokott hálni, hanem más fajta, rettentő szemtelen, henczegő és tolakodó egy faj. Hogy épen alkonyatfelé hajlott a nap, ez a népség rakásra gyűlt s oly éktelen zsivajt csapott, hogy a madár saját szavát sem hallhatta. No, ez bizony nem Fitiszmadárnak való egy társadalom! Hiszen a legtöbbje még madárnyelven sem beszél! Röpültem is, hogy valami nyugodalmasabb hálóhelyet keressek. Láttam egy dombos helyet, sűrűn borítva a legszebb bokrokkal — talán ott? s a mint közeledem, valaki a nevemen szólít: Fiiii — tiiiisz ! 1 Egy sűrű törpe Robinia 2 aljából felém röpül az öreg fülemüle, tulajdon az az aranyszájú, ki már csak nagynéha, de azután oly fölségesen szól. Csupa boldogságtól majd kiröpültem a bőrömből ! Ki is hitte volna, hogy a szabad erdő dalosa ide kerül! 1 Jól festi a fülemüle finom hivogatását, melyet hallat, midőn már lölhagyott a szerelmi csattogással. — 2 Akácz. H. O.