Vadászatok négy világrészben 1887 / Kariudo. 2. bőv. kiad. Jolsva , Fülöp Szász Coburg-Gothai herceg Ő Fensége Erdőigazgatósága, 1910. / Sz.Zs. 1470

VI. Brazíliai vadászatok

A második disznó már több dolgot adott. Ez ugyanis mindjárt a víz alá merült és sokáig kellett üldöznünk, majd fel-, majd lefelé evezvén a folyón. Midőn egy bizonyos ponton gyaní­tottuk s arra tartottunk, egyszerre csak 300 lé­pésnyire ettől bukott fel, s így sokáig félreveze­tett. Végre is sikerült egy golyót a véknyába plántálnom. A lövés nem volt halálos, de a disznó erősen vérzett; egy második lövés pedig csakhamar véget vetett életének. Aáég néhányat lőttünk e sajátságos állatok­ból s e vadászatra való visszaemlékezés még sok kellemes órát fog nekünk szerezni. Eközben a tenger partjához értünk s a homokon különböző érdekes madarakat talál­tunk; legszebbek voltak ezek közül a rózsaszín kanalas gémek, brazíliai nyelven Culherera-k (Platalea Ajaja), s igen természetes, hogy ipar­kodtunk ezekből néhányat aggatékra keríteni. Dagálykor könnyű dolog lett volna a záto­nyon átczipelni csónakunkat s ebben a tenger felől közeledni a homokzátonyokhoz; most azon­ban teljes apály uralgott s mi egy iszaptenger­ben ültünk, mely ugyan folyvást a tenger felé hátrált, de nem igen birta volna csónakunkat a zátonyon átemelni. Most egész erőnkből evezni kezdtünk, mégis valamennyire előrehaladni igyekezvén, de hiába, mert nemsokára egészen megfeneklettünk s így a madarakról lemondva, egyes-egyedül arra törekedtünk, hogy mélyebb vizet érjünk. Sok - 49 ­4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom