Vadászatok négy világrészben 1887 / Kariudo. 2. bőv. kiad. Jolsva , Fülöp Szász Coburg-Gothai herceg Ő Fensége Erdőigazgatósága, 1910. / Sz.Zs. 1470

XIX. Egy szerencsétlen vadászati nap

sugaraitól kínzatva, végre, egy órai roham-mars után, elérkeztünk a vadászat helyére. Az első hajtásban semmi sem mutatkozott; sebaj! Vadász, míg türelmes léssz, a vadat fenyegeti vész! Tehát: a második hajtásnak indulj! Ez volt a Hosszúrétről éjszak felé vezető völgyre kinyúló lejtőn. Az előttünk elterülő, beljebb állítólag sűrűbb fiatal nyír- és vegyes bükkfaerdő igen ritkás volt, mihez még az is járult, hogy az én állásom az erdő szélén, a szántóföldek mellett volt, a hol egy tisztes földmívelő, bizonyosan abban a reményben, hogy őszszel majd egy kis zabot arat, épen vetett. Be tetszik látni, hogy magamban ezt gondolám : ugyan mit is látnál itt egyebet, zabszemeket lopogató egérnél! Azonban, fájda lom, másképen lőn, mintsem gyanítottam. Az elmélet is gyakran csak szép szó marad! Az agyagos talajban keletkezett vízmosás mellett állottam, mely oly kedvesen kínálkozó padot képezett, hogy a kísértésnek ellen nem állhattam és fáradtan —• mint voltam — leültem, magam mentségére magamban mondogatván : most legalább igen jól el vagyok rejtve. Vadászomat magam mögé ültettem. A nap egyre bocsátgatta alá égető sugarait, kezdtem megéhezni. Űzzük el ezt a hívatlan vendéget, és gyújtsunk hát rá! A szivarnak is már vége lett és a hajtók még mindig semmiféle neszt nem hallatnak; a dolog már most unalmas kezd lenni, álmodozzunk tehát óriási vaddisznókról! Az ábrándozás kis szundikálásba megy át, csak néhány perezre - 168 -