Hanvay Zoltán: Sport-szilánkok a vadászat-természetrajz és vizslászat köréből. / Budapest, Grill Károly, 1891. / Sz.Zs. 1435

3. Természetrajz. - X. Vándormadár-e a fogoly?

VIII. Vándor-madár-e a fogoly? (Ajánlva Sir Johnnak.) Járok sivatag sziklaormokon, Hol a tél örök hóágyat vete ; Zuhatagok kőpárkányára von A mélység vonzó, vad igézete. Eltekintek a sugár fenyveken S kis mohon, mit a vén szirt novel S magam mindig boldognak érezem A fenséges természethez közel. Hallgatom a bokron a madarat, Midőn dalolva búsúl vagy szeret. S/.ent természet, dajkálkodó anyám, Szeretlek én kimondhatatlanul! Gyönyör s megnyugvás lelke száll reám Lombod, virágod, ha sarjad, ha hűli, Tanulni menvén hozzád, megjövök... Ily kedves magasztosait zeng „virágregéi" előszavában azon felejthetlen nagy költőnk, a nagy természetnek azon páratlan imádója, ki annak annyi megragadó báját lesve el „midőn tanulni járt hozzá", s ki azokat a titkokat oly elragadó hangon hagyta reánk, mint irodalmunkban, sőt a menynyiben kissé a világirodalmat ösmerem ott is senki; kiben s irodalmunkon kivül — „elköltözvén immár kedvesi" — talán széles e hazában én vesztettem legtöbbet: „Tompa". Nagy szellemet kis ember választott mottóul. Fajdalom! nem követhetem őt a „zuhatagok kőpárkányára", a mezőség földön járó madarát szédülés fogja el ott, hol a sasok merész íyben metszik az aetheri léget. De igenis „hallgatom a madarat", s most „midőn a lomb s virág lehullott", sőt le esett az 6*