Hanvay Zoltán: Sport-szilánkok a vadászat-természetrajz és vizslászat köréből. / Budapest, Grill Károly, 1891. / Sz.Zs. 1435

4. Vizslászat. - XIII. A »magyar vizslaverseny-egyesület« valódi czéljairól

VIII. A „magyar vizsla-verseny-egyesület" valódi czéljairól. (Szerény elmefuttatás, mely talán több valamivel az egyéni véleménynél.) Nyolcz éve — most már 12 — hogy folyik már hazánkban is a vizslászat regenerátiójának munkája. Hat éve múlót , hogy — az azóta, fájdalom! fel is oszlott —- egyesület megalakult. A támogatás — 120 tag körül — mely iránta mutatkozott, veszedelmesen hasonlít a semmihez. Tartott 6 nyilvános mezőversenyt, s kiadta a magyar vadászeb-törzskönyv 1-ső s talán utolsó kötetét. Ezen kívül látható-e az egyesület munkásságának kézzelfogható hatása ? Ez a legtermészetesebb kérdés. A szomorú válasz pedig, hogy néhány száz úr kivételével, kik ma már csak a tisztán tenyésztőit vizslában esküsznek, a nagy tömegnél: alig. S ha ez igy áll: miben rejlik az ok ? Talán az egyesület helytelen czéljaiban ? vagy az alapszabályok homályos voltában ? Avagy a kitűzött czél meg nem értésében, vagy végre az újítás elleni absolut ellenszenvben ? Ez utóbbi bűnt alig lehetne fajunknak szemére lobbantani. A nemzeti genius ugyan egyben-másban a mi specihcusan magyar, görcsösen ragaszkodik az ósdisághoz ; de, hol ezen gát nincs, talán nagyon is kapkod az újítás után ? Recipiál bárhonnan, élesebb kritika nélkül: megfelel-e az újítás viszonyainknak ? Eltörüljük a botbüntetést, mielőtt börtönrendszerünk volna, s mielőtt a népet nevelés által oda emelnők, hogy valóban a botozás lenne, s nem az a szégyen, hogy azt nem nélkülözhetjük. Sallangba, s hozzá a §§-ok zavaró sallangjába öltöztetjük a hannoverai, vagy a jó ég tudja hová