Hanvay Zoltán: Az angol vizsla és ezzel összekötve a fajbeli tiszta tenyésztés / írta Kynophil. Budapest, Eggenberger, 1883. / Sz.Zs. 1482

VII vízivad röpke játékában; a fogékony kebel mindenha módot talál arra, hogy emelkedett hangulatba jutva, teremtményeiben imádja a teremtőt. A természet bevégzett szépségei iránt még vadászszá válásom előtt is mindig élénk érzékkel birtam. Lehetett-e ez különbül máskép ? Hiszen az én mentorom Tompa, a természetnek ezen fölkent dalnoka volt. 0 tanitott meg engem gyönyörködve tanúlni a természettől, ő énekelvén, hogy Járok sivatag sziklaormokon, Hol a tel örök hóágyat vete, Zuliatagok köpárkányára von A melység vonzó, vad igézete. Eltekintek a súgár fenyveken S kis molion, melyet a vén szirt növel S magam mindig boldognak érezem A fenséges természethez közel. * Szent természet, dajkálkodó anyám, Szeretlek én kimondhatatlanul! Gyönyör s megnyugvás lelke száll reám, Lombod, virágod ha hervad, ha liúll! Tanúlni menvén hozzád — megjövök. A vadászat közben én is tehát elmentem hozzá, s tanúiva megjöttem. Mi ezen tanulás egyik eredménye? Arról szóljon — ha bír — ezen könyv.