Hanvay Zoltán: Az angol vizsla és ezzel összekötve a fajbeli tiszta tenyésztés / írta Kynophil. Budapest, Eggenberger, 1883. / Sz.Zs. 1482

XV. Az idomitásról

— 96 — szilárdíthatjuk meg az állatot abban, mit tőle kívánunk.« Ennyi lényegében az, mit angolunk mond. Magunk részéről szórói-szóra mind aláírjuk föltétlenül s csupán annyit jegyzünk meg, hogy habár az első lövésnél a segéd soha nem fölösleges — arra múlhatlan szükség nincsen, ha az illető következőkre figyel: Tetszés szerinti commandóra tanítsuk ebünket lehasalni ; egyszersmind a vezényszó kiejtésével mindannyiszor egyidejűleg emeljük föl jobb karunkat. Midőn már a tanoncz annyira van, hogy körüljárhatjuk, fölötte pattoghatunk stb. a commando mindig halkabb lesz, míg végre egyedül a karfelemelés marad jelül. Ennek világos előnye a tüdő kímélésén kívül az, hogy ebed lehasal ott is, hová hangod nem ér el. Midőn azután már mindez a szabadban is jól folyik — vissza a szobába. A karfölemeléssel egyidejűleg süss el egy pisztoly gyuta csot, azután menj át csekély porra, s errő fokozatosan egész töltésre. így ebed megtanúlja már a szobában azt, hogy a lövésre bárhol össze kell rogynia. így fog tenni kint is, s így cselekedvén, vagy nem látja a vadat esni, vagy legalább kötött helyzetéből nehezebb lesz az utánszökés. És van még ennek egy más haszna. Az eb fokozatosan szokván a gyutacs csekély hangjától a teljes töltés durranásához — az oly boszantó s oly nehezen gyógyítható lövéstől való félelem veszélye örökre el van hárítva. Ezen — azt hisszük nem helytelen betoldás után részünkről — lássuk, mit mond Bevan a Fieldtrialről, s ebből megtanúljuk azt, hogy: az angol vizsla elpaceelése nem rationabilis angol modor, de esetlen túlhajtás és vak majmolása annak, mi az an-