Hanvay Zoltán: Az angol vizsla és ezzel összekötve a fajbeli tiszta tenyésztés / írta Kynophil. Budapest, Eggenberger, 1883. / Sz.Zs. 1482

XV. Az idomitásról

— 86 — szükséges, elhagytam az eredeti fejezetet, s úgy gondolom, hogy jó szolgálatot tettem ezzel t. olvasóimnak. Meg vagyok győződve arról, hogy türelmes és pontos követése mellett ezen utasításnak az eredmény 'ki nem maradhat, s hogy e néhány lap több belértékkel bír, mint sok hűhóval hirdetett könyv s számtalan komédiás paragrafussal spékelt sok híres német munka, mely tudákos pedanteriájával csak összezavar, s melynek ha 9/

1

0 része elégettetnék, a megmaradt rész még mindig több lenne jóval az elégnél. Floyd azon kezdi, hogy minden eb, mely a vad iránt érdeklődik, mely annak szimatját bizonyos távolról megérezni képes, s mely azt fölrepűlése után szenvedélylyel hajtja, megtanítható az utasítás nyomán a megállásra is. Természetesen ebből nem következik az, hogy a terrier vagy a spaniel ép oly modorban fogja ezt cselekedni, mint a pointer, vagy a setter; s az is bizonyos, hogy amazok betanítása sokkal több vesződségbe kerül. Szabály az, hogy kölyökkel mindaddig, míg az a repülő vadra nem teljesen szilárd, nyúlra vadászni nem szabad. így könnyen el lehet az oly boszantó hajszakedvvel bánni, leginkább ott, hol a nyúl bőven van, mert hol ezt a vizsla csak ritkán kapja szeme elé, ott természetesen nagyobb a feladat. Eleinte, míg a kölyök természeti hajlamainál fogva a keresésben s izomzatában teljesen meg nem erősödik, adj neki teljes, minden ellenőrzés nélküli szabadságot. Természetesen nem egy pacsirtát s más madarat fog ő hajhászni, de azután magától megjön esze, hogy másra, mint vadászat tárgyát képező vadra, ügyelni nem fog.