Habsburg Rudolf: Utazás a Keleten (Budapest, 1883)

I. Kötet - III. Rész. (Utazás Abuksárba. Vadászatok Fájum tartományban. Visszautazás Abuksárba. Siut felé)

89 Szomorú ének s evező-csapkodás kíséretében csuszamlottunk tova a kékes víz tükrén. Ez érdekes s nagy tavat egyik oldalon termőföld, a másikon sivatag határolja; a partok hosszában majd keskenyebb vagy szélesebb, sűrű és buja bokor-szalag vonul, a mely a tónak sajátságos jelleget kölcsönöz. Emberi telepet sehol sem láthatni; nagyszerű, de tagadhatatlanul szomorú kép ez, mit az ólmos sötétkék sósviz csak fokoz. Az utasra nézve mindenesetre feltűnő, itt, a tengertől oly távol (az olvasó szíveskedjék csak egy földabroszt megtekinteni) egy beltavat láthatni, a melynek mélyén tengeri halak s mindenféle állatok tartózkodnak. Az egész sivatag sós s igy a szélein lévő tavak szintén olyanok. Egy fél órai csolnakozás után néhány büszkén úszkáló pelikánt fedeztünk fel; utánuk irányítottuk a csolnakokat, de alig lehetett e gyorsan evező madarakat követni. Végre nagy távolságra néhány eredménytelen lövést kockáztattunk az ingó csolnakból. Nehézkes szárnyalással emelkedtek fel nem csekély fáradtság után ez otromba nagy állatok, hogy a vízfelület más részén nyugalmat keressenek. Ezeken kivül csak néhány vadkacsát, búvárt, csüllőt s feltűnően sok halász-sast vettünk észre. Az est közelgett, a nap nyugvóban volt, hogy a sivatag felséges színhatásai között egészen letűnjék; nagyszerű nyugalom uralkodott a messze tájon. Beziré-Karun szigetéhez közeledtünk, melynek sziklaIpja a sötét kék égtől festőin válik el. — A szárazföld keleti lapos partján szállottunk ki; a parttól alig száz