Habsburg Rudolf: Utazás a Keleten (Budapest, 1883)
I. Kötet - IV. Rész. (Megérkezés Siutba. A nílusi hajó. Utazás a Níluson Assuanig. Philae
151 a végtelen sivatag itt-ott felmerülő romlialmaival s szikla tuskóival, a legfenségesebb, egyedül Afrika bensejében észlelhető holdvilág fényében mintegy megdicsőülten úszott; nem az európai holdnak beteges mécsvilága volt ez, hanem azon nappali fény, melynél a legkisebb követ is fel lehet ismerni s a lesben álló vadásznak ép oly teljes áttekintést enged, mint a rajzoló művésznek. Sajnos, a tutajról való európaiak szintén vadásztak rejthelyünk közelében s a templom mellett mentek haza felé, kodácsoló tyúkjaikkal, melyeket csalétekként vittek magukkal; igy tönkre silányult minden reményünk s hasonlókép haza siettünk hajónkra. Elfelejthetetlen lesz előttem a szép kum-ombui holdas éj; Kum-Ombu, vagyis: »az Ombu dombja«, a képjelirás szerint Nubi, azaz »Arany város,« görögül Ombos vagy Ombi, félig elhomokosult templomának festői maradványaival, a későbbi Ombites nevű tartománynak székhelye volt. A várost és a templomot is gyűlölték Egyiptom többi lakosai, mert Sét, az ó-egyiptomi Tiphon, fő alakjában itt imádtatott. Ez oknál fogva a krokodilus, a mely ezen istenségnek szenteltetett, a képműveken s a feliratokban többször előfordul. Napkeltével elhagytuk a szép Kum-Ombut s Assuan felé folytattuk utunkat. A gyönyörű vidék a hajó fedélzetéhez bilincselt; a folyam mindkét partját az alacsony de szép hegyek anynyira megközelítették, hogy némely helyen jelentéktelen avagy épen semmi tér sem maradt a müveit föld számára. Itt-ott dús pálmaligetek és sűrű bokrok gyönyöri