Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

A tavaszi gyakorlat

A vizslával való vadászat 69 a szimat. Kevés bíztatásra, pl. nyelvcsettentésre ebünk bizonyosan előre fog törni, keresendő az elveszett szimatot, melyet saját kigőzölgésünk is némileg megzavart s így valószínű, hogy az eb, ha nem is egészen reá. de igen közel megy a szalonkához, mely mozdulata által bár nem szándékosan, de mégis kiveri. A kritikus helyzetbe jutott szalonka, vagy a szél alá repül és ott talál bennünket, vagy pedig jobbra, vagy balra vágódik, de mindenesetre felrebbenésekor meg van zavarva, s így e zavarát javunkra használhatjuk. A szalonka ilyen helyzetben nem csellenhet el olyan könnyen, mint azt a különben rendes viszonyok között tenni szokta. Minden vadász tapasztalhatta, hogy ha szalonkára szél alá megy vadászni, úgy a sár, mint az erdei szalonka sokkal hamarább rebben ki, mint ha szél alól keresi. Ha egy kis szél van, minden szalonka fejjel a szél felé van fordulva és arra minden körülmények között szívesebben is repül. így tehát ha a szalonka az említett módon vizslánk és közzénk jutott, majdnem minden esetben velünk szemközt van, s arra is kívánna felrebbeni, de meglátva bennünket a felrepülésnél zavarba jön, most azonban a fődolog az, hogy mi ne jöjjünk zavarba! A bekerítésnél nem kell nagyon félnünk, hogy míg a szalonkához érünk, akkorra ott hágy bennünket, mert csendes időben e madár félénk, és nagyon későn szoktak felkelni. Tapasztaltam, hogy az imént leírt módon a telivér vizslával szép sikerrel lehet szalonkára is vadászni.