Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

A vizsla bevezetése

50 Fónagy : A vizslaidomít ás annak kitörésénél correcte viseli magát, már az első előtte lőtt szárnyast megpróbálom vele elhozatni, és ha az otthon való gyakorlatoknál galambbal stb. megy, többnyire az első próbára itt is menni fog. A következőkre kell azonban vigyáznunk. Ha az eb a lelőtt foglyot vagy fürjet szájába venné, kecsegtessük őt, hogy hozza hozzánk, ha ezt nem teszi és csak forgatja és bolházgatja a vadat, menjünk egészen hozzá és biztassuk az apport felvételére. Ha felvette a vadat, nyúljunk a vadért, s míg az eb szájában van, tartsuk a vad alá tenyerünket, hogy eleresztés esetén ciZ cl földre ne essék, s ekkor, midőn még a fogoly így az eb szájában van, simogassuk meg ebünket, dicsérjük meg nagyon. Ismételjük ezt mindaddig, mig a vadat szépen föl nem veszi s hozzánk el nem hozza, mi megtörténik néhányszori próbálgatás után. A világért se szóljunk durván ebünkre, ha az a lelőtt vadat csak bolházza és nem hozza el. Ez esetben menjünk hozzá, vegyük fel szépen a vadat s 7 —10 lépésre dobjuk el, sem lefektetni, sem kommandót beváratni nem kell, hanem az eldobáskor mindjárt használjuk a kommandót apporté! s engedjük utána futni. Ezt néhányszor próbálgatjuk, s valószínű, hogy ebünk megtanulja az apportirozást. Ha ebben tökéletes és mindjárt az első kísérletnél kedvet mutat az apportirozáshoz, minden körülmények között csak kommandóra engedjük apportirozni, különben ebünk riem lenne tökéletes. Be kell tehát vele pontosan tartatni, hogy vad kitörésre, lövésre feküdjék, s csak midőn megdicsértük, s apporté után küldtük, menjen a vad elhozatalára. Ha mindezeket pontosan betartjuk, s nem leszünk