Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

A vizsla bevezetése

A vizsla bevezetése. 41 jón, s az előremenetel alkalmával ügyeljünk a szélre. Az eb fejtartása után számítsuk ki, hogy mely irányban van a vad, s hogy a szél honnan hozza a szimatot, mert soha sem szabad a szimatba menni, hanem körülbelül azzal parallel kell haladnunk, nehogy a lég áramlata által hozott szimatot megrontsuk, azt megzavarjuk testünk mozgásával. Ha a foglyok nem volnának pl. közel, s ha 8 -10 lépésre való előremenetel után sem rebbennének ki, ismét ebünkhöz megyünk, megdicsérjük és az előremenetelre biztatjuk. Ha előre ment, vagy ha nem akarna előre menni, még egyszer megpróbáljuk a vadat kiverni és ekkor, ha a vad kitör, ebünk minden bizonynyal észreveszi azt, mi persze a vaddal semmit sem törődünk, hanem reá kiáltunk ebünkre, hogy »dropp!« vagy pedig élesen füttyentünk és az eb minden bizonynyal össze fog rogyni. Ha megtette, hozzá sietünk, megdicsérjük, felszabadítjuk s hagyjuk, hogy édelegjen egy keveset a vad friss helyén. Ha azonban nyúl volt és annak friss nyomán akarna elindulni, azonnal visszahívjuk és más irányban kerestetjük. Ha ebünk az első próba után már mindent áll, minden alkalommal, midőn áll, hozzá sietünk, mindig megdicsérjük, s mindig lefektetjük. Az eb 5—6 próba után már magától, minden kommandó nélkül le fog feküdni, de, ha ezt nem tenné — mindig használnunk kell a kommandót. Ha ebünk túlizgatott lenne, s alig volna képes tüzét fékezni és ha mégis megállotta volna a vadat, megdicsérjük, s ha nagyon gyorsan akarna előre húzni, pisszentéssel és fenyegetéssel csendesítjük, mindaddig, míg a vadat ki'nem vertük és akkor lefektetjük.