Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480
A vizsla bevezetése
Fónagy : A vizslaidomítás. A vizsla bevezetése 33 beleakasztunk egy vezetékre (erős spárga vagy bőrből készült) erősített kapcsot (karabiner) s így indulunk ki gyalogosan a bevezetendő fiatal ebbel. Az eb eleinte persze mindig előre szeretne szaladni vagy hátra húzza magát, nem lévén hozzászokva a vezetéshez. Ha előre törekszik, igyekezzünk őt visszatartani és a »vissza« kommandót az elmaradhatlan pisszentéssel kell hallatnunk. A mint előre akar menni, viszszatartjuk. A vezetéket mindig röviden tartjuk, anynyira, hogy a vezetett ebnek csak fél feje legyen bal lábunk előtt. Rövid idő alatt megszokja ezt az eb és szabályosan megy bal lábunk mellett. Ha pedig az eb hátrahúzná magát, magunkhoz hívjuk, s ha előre igyekszik, kissé előre engedjük, míg meg nem szokja a vezetéket. Gorombák ne legyünk hozzá. Ha azonban a hivások daczára nem jönne szép szóra, erősen megfogva, a vezeték folytonos egyenletes húzásával húzzuk magunk után, s ha mellettünk van, megsimogatjuk. Ha ezt megszokja és utóbb előre akarna törekedni, úgy járunk el, mint az első esetben. Az eb rövid idő alatt teljesen megszokja a láb mellett való járást és ha ezt megszokta, megpróbáljuk őt szabadon bocsájtani, de ez esetben igen jó egy vékony pálczikát vagy hosszú ostort kézben tartani, s ha előre akarna menni, gyengén reá kell legyinteni, s a »vissza« kommandót használni. Csakhamar meg fogja szokni, hogy vezeték nélkül a bal láb mellett kell mennie, de ne engedjük soha parancs nélkül előre menni és ha csak egy fej hoszszal és nem a szabályos fél fej hosszal menne is a lábunknál előbbre, már akkor pisszentés és vissza kommandó mellett figyelmeztessük hibájára! FÓNAGY : A VIZSLAIDOMÍTÁS. 3