Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

Az ebnek uj tulajdonosához való szoktatása

Az elrontott vizslának liibái stb. 129 Az eb megszoktatása alatt azt értem, hogy ha pl. vagy veszek, vagy ajándékban kapok egy vizslát, hogy az ne a cselédemet, vagy a házban levő más személyt szeressen, hanem engemet. Hogy az rövid idő alatt engemet és hangomat, füttyömet, sőt járásomat is ismerje meg, és engemet örömmel várjon. Nézetem szerint ez a megszoktatás. Az ebet, mely ládában jött és engem soha sem látott, mindenekelőtt, ha nincsen nyakravalóval fölszerelve, ellátom azzal és zárt udvarban, vagy kertben szabadon eresztem, hogy meggémberedett tagjait kissé kinyújthassa és magát kiüríthesse. Negyed óráig való ide-oda szaladgálás után, a nélkül, hogy a különben éhes ebnek valamit enni adnék, a neki már előre elkészített zárkába, hol senki vele nem érintkezhetik, elzárom. Az alatt, mig az eb el van zárva, jő enni valóról gondoskodom és pedig kétféléről, egyik, melyet a tulajdonképeni étel előtt falatonként adhatok neki, a másik pedig langyos, leveses ennivaló legyen. Ha ezek mind rendben vannak, egy fél órai börtön után az ebet vezetékhez kötöm és olyan helyre vezetem, hol senki nem fog háborgatni. Ha az eb éhes, legjobb neki kenyeret adni. Jó, ha az eb nem csak a rostélyost, de mindent megeszik. Ha bevezettük az ebet a magányos helyre, előveszünk egy darab kenyeret, nagyon természetes, hogy az éhes eb érdeklődését misem keltené fel jobban, mint az enni való. Ha az eb érdeklődését a kenyérrel felköltöttük, bal kézbe tartva a kenyeret használjuk egész csendesen a kommandót a leülésre. Ha az eb ezt első szavunkra nem tenné meg mindig a, kenyefónagy: a vizslaidomítás. 9