Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

A vad jelzése de meg nem állása

Az elrontott vizslának liibái stb. 121 saját természeti hajlamainak óhajtana hódolni. Az ilyen eb nagy actióban óhajtana keresni, de a mikor kissé előre menne már, vagy lefektettetik, vagy visszahivatik. Az eb. ha különben engedelmes, megteszi a kívántakat, de ez által tüze csak növeltetik, s óriási tüzénél fogva a vad szimatjának felvevésére alig juthat és ha egyszer aztán kiszabadulhat a folytonos felügyelet alól és vadszimatot talál, tehát vágyai teljesülésbe mentek, azt oly mohón és oly határt nem ismerő élvezettel csinálja hogy szinte megrészegszik az élvezettől, s belemegy a vadba. Es a mint Aesopus részeges asszonya, a mikor szagolta az üres nectáros hordót, úgy szagolgatja ebünk is a kivert vad helyét, mód nélkül élvezve azt. Persze, a vadász a vadnak hiilt helyét találja csak, s ebe ellen rendkívül el van keseredve, s annak jóságát, használhatóságát kétségbevonja, s azon gondolkozik, hogy vájjon kit tegyen szerencsétlenné meg nem javítható ebével. A másik hiba az, midőn az eb jelzi ugyan a vadat, hanem azt, ha fut előtte, nem követi, hanem nagy kört csinál, aztán mindig kisebbet, kisebbet, míg végre a vadat kiveri, s a kivert vad helyét rendkívüli élvezettel szimatolgatja, azon édeleg. Ez utóbbi szokást már két setternél tapasztaltam, más ebnél még nem. Ez utóbbi hibára elmondhatom, hogy oly kitűnő hiba, s ezt oly élvezettel lehet a vizslában benhagyni, de aztán hasznunkra is fordítani, a mit részemről minden más mulatságnál előbbvalónak tartok. Sokan, illetve majdnem mindazok, a kik oly szerencsések és ilyen ebhez jutnak, az ebet ezen hibájáért elitélik és e hibát javithatlan bajnak tartják s többnyire nem is sejtvén, milyen kincsük van, azt el is prezentelik.