Egerváry Gyula (szerk.): Vadászati ügyben hozott kormányrendeletek határozatok és döntvények gyűjteménye / 3., bőv. kiad. Budapest, Egerváry Gyula, 1891. / Sz.Zs. 1456

Vadász-bérleti ügyek

tember 6-án 15.683 sz. a. tett jelentésével felterjesztett felfolya­modás folytán felülvizsgálván, a felfolyamodás elutasítása mellett ezennel jóváhagyom. A felfolyamodás elutasítandó s a szóban levő határozat jóváhagyandó volt, mert habár az elöljáróság kihallgatá­tásáról 4102. sz. a. felvett s a folyó évi november 23-án 25,867. szám alatt tett alispáni jelentéssel felterjesztett jegyzőkönyv szerint az árverési feltételek törvényszerűen állapíttattak is meg, — azon körülmény, hogy az árverés határnapja magának a község birájá­nak beismerése szerint, egyedül V. községben és nem egyszersmind a szomszédos községekben is lett. meghirdetve s igy az árverés határnapjáról és feltételeiről a szomszéd községbeli árverezni szán­dékozók értesülést nem nyerhettek, már magában véve is elfogad­ható indokát képezi a bérbeadási eljárás megsemmisítésének.« A községi vadászterület kibérlése iránti hirdetménynek a vár­megye községeinek rendszeresen megküldött hivatalos köz­lönyben való közzététele egymagában is kellő kihirdetési mó­dozatot képez. — Az árverés eredménye a községi képviselő­testületnek csak akkor terjesztendő be, ha a kikiáltási ár el nem éretett, vagy valamely árverési módozat meg nem tar­tatott. — A bérösszeg hovaforditása iránt az árveréssel egy­idejűleg intézkedni pedig kötelezőleg előirva nincsen. N. vármegyéből vettük a m. kir. belügyminisztériumnak 1889. évi november 20-án 68,932. szám alatt a vármegye alispán­jához intézett következő határozatát: »Czimednek folyó évi szeptember hó 5-én 12,522 szám alatt hozott ama határozatát, melylyel a T. község mint bérbeadó és M. K. mint bérbevevő között a f. évi augusztus 22-én megtartott árverés eredménye alapján a nevezett község vadászterületének ki­haszonbérlése iránt kötött szerződéstől a hatósági jóváhagyás azon indokolással tagadtatott meg, hogy 1. az árverés eredménye elfo­gadás végett a képviselőtestület elébe nem terjesztetett, 2. hogy a haszonbéri összegnek felosztása, avagy valamely közigazgatási czélra fordítása iránt intézkedés nem tétetett, végül 3. hogy az árverés kellő módon közhírré nem tétetett, — az az ellen a község elöl­járósága és M. K. részéről közbevetett s a folyó évi október 10-én 14,755. sz. a. tett alispáni jelentéssel felterjesztett felfolyamodás folytán felülvizsgálván, határoztam mint következik: Gzimednek folyó évi szeptember 5-én 12,522. sz. a. hozott határozatát meg­semmisítem s a T. község és M. K. között a községi vadászterület kihaszonbérlése iránt folyó évi augusztus hó 22-én kötött bérszer­ződést ezennel helybenhagyom. A szóban forgó határozat megsem­misítése mellett a bérszerződés helybenhagyandó volt, mert az ár­verési hirdetmény az iratok tanúsága szerint, a vármegye minden községének rendszeresen megküldött megyei hivatalos közlönyben

Next

/
Oldalképek
Tartalom