Egerváry Gyula (szerk.): Vadászati ügyben hozott kormányrendeletek határozatok és döntvények gyűjteménye / 3., bőv. kiad. Budapest, Egerváry Gyula, 1891. / Sz.Zs. 1456

Vadász-bérleti ügyek

— 11 — kisebb, de legalább 50 holdat tevő s egymással területi összefüg­gésben levő saját birtokukon való önálló gyakorlására azon esetben, ha az igy egyesitett földbirtokok legalább is oly terjedelemmel bír­nak, mint a melyet a törvény a vadászat önálló gyakorlásának fel­tételeül megállapított.« A 200 holdnál, kisebb olyan vadászterületek, melyek három oldalról önálló vadászterületet képező erdőségek által környez­teinek, ezen önálló vadászterület tulajdonosának kötelezőleg bérbe adandók; de ha a szóban levő nagyobb vadászterület, habár a körbeszögelt kisebb vadászterület három oldalról kör­nyezi is, de nem mindenütt erdőségből áll: akkor a kötelező bérbeadás nem rendelhető el. Ily értelemben határozott a belügyminiszter Pozsonyvármegye közönségéhez az 1887. évi 61309. sz. a. intézett következő rende­letében: »A f. évi május hó 2-án tartott bizottsági közgyűlésben 126. sz. a. hozott ama határozatot, mely szerint a Felső-Diós köz­ség határához tartozó de Igrám községi volt úrbéresek tulajdonát képező 83 hold és 1250 • öl erdőségnek, mint vadászterületnek, a tulajdonosok által gróf Pálffy részére szabad kézből lett bérbeadá­sától a jóváhagyás megtagadtatván, a szóban levő vadászterületnek, a felső-diósi községi vadászterülettel együttesen eszközlendő bérbe­adása rendeltetett el, az az ellen gróf Pálffy Mór szomolánvi lakos által közbevetett, s a f. évi augusztus 22-én 14522. sz. a. tett al­ispáni jelentéssel felterjesztett felfolyamodás folytán felülvizsgálván: azt a felfolvamodás elutasítása mellett különösen azon indokból ta­láltam helybenhagyandónak, mert a szóban levő 83 hold és 1250 • öl terület a vármegye alispánjának f. évi szeptember 9-én 16737. sz. a. tett jelentése, illetőleg a szempczi járási főszolgabírónak 783/87. sz. a. kelt s eredetiben bemutatott nyilatkozata szerint nem környez­tetvén három oldalról erdőterület által, hanem egy oldalra gróf Pálffy-féle rétek, másik oldalt a felső-diósi gazdák földjei által hatá­roltatván : nem sorolható azon területek közé, melyeknek a szom­szédos vadászterület tulajdonosa részére való kötelező bérbeadását az 1883. évi XX. törvényczikk 3. §-ának negyedik kikezdésével el­rendeli.« A vadászterületek vitássá tett kérdésében nem a városi ta­nács, hanem a városi kapitány van hivatva első fokban hatá­rozni s ennek határozata a polgármesterhez felebbezhető. Ily értelemben határozott a belügvminiszter Hódmező-Vásár­hely város közönségéhez 1883-dik évi 5( 268. sz. a. intézett alábbi rendeletében: »A h. m.-vásárhelyi határban levő mémai és kenyeteháti szőllő­területeknek önálló vadászterületté alakítását megtagadó folyó évi

Next

/
Oldalképek
Tartalom