Egerváry Gyula (szerk.): Vadászati ügyben hozott kormányrendeletek határozatok és döntvények gyűjteménye / 3., bőv. kiad. Budapest, Egerváry Gyula, 1891. / Sz.Zs. 1456

Vadász-bérleti ügyek

iránti kérelmével, hogy 145 hold szinyér-váraljai bérezi vadász­területe, az általa illetőleg fiai által bérelt s amazzal közvetlen terü­leti összefüggésben levő 1030 hold ráksai bérezi erdőterülettel, a vadászat önálló gyakorolhatása czéljából egyesittethessék, elutasit­tatott, az az ellen Sintenis Rajmund és Mándy Péter által közbe­vetett s czimednek folyó évi julius 30-án 5320. sz. a. tett jelen­tésével felterjesztett felfolyamodások folytán fölülvizsgálván, azt megváltoztatandónak s a szóban levő vitás vadászterületek önálló jellegét megállapitandónak s azt, hogy Mándy Péter 145 hold bérezi birtoka az általa, illetőleg fiai által bérelt 1030 hold ráksai bérezi erdőterülettel a vadászat önálló gyakorolhatása czéljából egyesittes­sék, megengedendőnek találtam. — Mert a folyó évi október 15-én megtartott helyszíni szemle alkalmával az arról felvett s az október 18-án 8257. szám alatt tett jelentéssel bemutatott jegyzőkönyv tanú­sítása szerint, az, hogy Sintenis Rajmund szóban levő 41 holdnyi s Mándy Péter 200 holdnál kisebb tagos birtokai árokkal teljesen körül vannak kerítve s azokon kerti mivelés is űzetik, kétségtelenül megállapittatván, s igy az, hogy ezen 200 holdnál kisebb földbirto­kok a törvény 2. §-a 2. pontjában, az önálló vadászterületi jelleg feltételeül kikötött kellékekkel birnak, hitelt érdemlő módon be­bizonyíttatván, ezzel szemben az alispáni határozatban az önálló vadászterületi jelleg megtagadásának indokául felhozott azon körül­mény, hogy a művelési ág bizonyítására egyedül a kataszteri hite­les adatok fogadhatók el, s a módosítást szenvedett művelési ág csak akkor lenne elfogadható a törvény 2. §-a 2. pontjában foglalt kedvezmény megadásának alapjául, ha az az illetékes hatóságnak bejelentetett, s a kataszteri adatok ahhoz képest kiigazittattak volna, annak, hogy a szóban levő földterületek önálló vadászterületképen ne tekintethessenek, annyival kevésbé képezheti akadályát, mert a törvény azt, hogy a művelési ág hiteles kataszteri adatokkal igazol­tassák, el nem rendeli. A mi pedig a Mándy Péter 145 holdnyi bérezi birtoka s az azzal területi folytonosságban levő 1030 holdnyi ráksai erdőterület között a vadászat önálló gyakorlása czéljából kérelmezett egye­sülés megtagadásának indokául a határozatban felhozott azon körülményeket illeti, hogy e két terület azon okból nem egyesít­hető, mert a ráksai bérezi terület felfolyamodónak nem tulajdona, hanem bérelt területe és hogy ezen vadászterületekre nézve az. hogy habár egymással területi folytonosságban vannak is, de külön­böző községek határaihoz tartoznak, szemben azzal, hogy ezen egyesítésbe a szóban levő bérelt terület tulajdonosa, az avási köz­birtokosság az 1884. évi deczember 24-én kelt nyilatkozata szerint beleegyezett és tekintettel arra, hogy a törvény oly rendelkezést, mely a bérbe vett vadászterületnek és az azzal összefüggésben levő s legalább 50 holdat tevő vadászterületnek egyesítését tiltaná, nem tartalmaz, továbbá tekintettel arra, hogy a vadászat önálló gyakor­1

Next

/
Oldalképek
Tartalom