Egerváry Gyula (szerk.): Vadászati ügyben hozott kormányrendeletek határozatok és döntvények gyűjteménye / 3., bőv. kiad. Budapest, Egerváry Gyula, 1891. / Sz.Zs. 1456

Vegyesek és általános tudnivalók

— 175 — tárgyaltassék, illetve elfogadtassék és az érdeklett városok képvi­selő-testületeinek a szolgálati utasitás elfogadása tárgyában hozott határozatai, vagyonfelügyeleti tekintetekből a törvényhatóság által is felülvizsgáltassanak s ehhez képest a szolgálati utasitás csakis a városok által ily módon történt letárgyalás és törvényhatósági felül­vizsgálat után képezheti a törvényhatósági jóváhagyás tárgyát.« A községi biró, ugyanazon község határában urasági erdőőr, illetve felesketett csősz lehet-e ? »Erre a kérdésre, a M. K. egyik korábbi évfolyamában következőleg telel: »Az emiitett két állás teljesen összeférhetlen, mert az erdőőri szolgálat sem a birói hivatással járó sokoldalú teendőkkel, sem pedig annak tekintélyével meg nem egyezik. Ugyanis a községi fő­bíró ily esetben egyrészt hivatalos teendőit volna kénytelen elha­nyagolni, másrészt pedig az 1879.. évi XXXI. t.-cz. 118. és 128. §§-aiban előadott esetekben mint rendőri közeg járna el s a tiz forintot felül nem haladó lopások vagy kártételek eseteiben egy­szersmind bíráskodást is gyakorolna.« A m, kir. Curia büntető tanácsa 1885. évi 1414. sz. a. követ­kező határozatot hozta: »Ha a községi rendőrök az 1879. XXXI. t.-cz. 38. §-ának megfelelőleg felesketve nincsenek, akkor a felügyeletök alatt levő erdőből az erdőtulajdon biztonsága szempontjából aggályos jogtala­nul tartózkodót csak kiutasitni, de nem letartóztatni vagy bekisérni jogosultak. Ezen törvényes hatáskör áthágásával felidézett ellenállás erdei kihágást nem képez.« Esküdött erdőkerülővel hivatalos eljárás közbeni dulakodás által a zálogolásnak megakadályozása nem az 1870. évi XL t.-cz. 46. §-ába ütköző, hanem az 1878. évi V. t.-cz. 165. §-a alá eső kihágást képez s elbirálása a kir. biróság hatáskörébe tartozik. Ily értelemben határozott a m. kir. belügyminiszter 1886. évi 3236. sz. a. Sárosmegye közönségéhez intézett következő rende­letében : »A megye alispánjának f. évi augusztus hó 28-án 159. sz. a. kelt másodfokú Ítélete, mely szerint a makoviczai járás szolgabirája. által hozott elsőfokú Ítélet helybenhagyásával D. Andrásné szül. K. Anna ondovkai lakos, hatósági közegnek hivatalos eljárása köz­beni megsértése miatt az 1879. 40. t.-cz. 46. §-a alapján 5 frt pénz­büntetésben, nem fizethetés esetében 1 napi elzárásban, továbbá 2 frt 50 kr. eljárási és a felmerülhető tartási költségek megfizeté­sében marasztaltatott el, az elmarasztalt által közbetett felebbezés

Next

/
Oldalképek
Tartalom