Egervári Gyula (szerk.): Vadászati ügyekben hozott Kormány-rendeletek, határozatok, döntvények és szakvélemények gyűjteménye 2. rész. / Budapest, Károlyi György, 1897. / Sz.Zs. 1444/2

II. Az erdő-, mező- és vadőrökről. – Vasúti őrök fegyvertartása. – Erdőőri szakiskolák növendékeinek vadászati adómentessége. – Vadőri vizsga

- 47 — A vadőri szolgálatban való jártasságnak igazolhatása tekinte­téből s hogy a vadászterülek birtokosainak s illetve bérlőinek alkalom adassék arra, hogy a vadőrzésnél alkalmazandó személyzet felfogadásánál a szolgálatra alkalmas és megbízható egyéneket felfogadhassák, a m. kir. belügyminiszter úrral egyetértőleg el­határoztam, hogy az erdőőri szakvizsgákkal kapcsolatosan vadőri vizsgák tartassanak s a vadászatnál alkalmazást kereső egyének ez uton is serkentessenek arra, hogy a mulhatlanul szükséges tudni valókat a szolgálat érdekében elsajátítsák. A kérdésben levő vadőri vizsgák a tudomás és miheztartás végett két példányban idecsatolt utasítás értelmében 1893. évtől kezdve fognak megtartatni s illetve az intézkedések már megtétettek arra nézve, hogy az első vadőri vizsgák a folyó évben tartassanak meg. Erről a törvényhatóságot olyan megjegyzéssel értesítem, hogy az erdőőri szakvizsgáknak és a vadőri vizsgáknak a folyó év október hó 23-án és következő napjain való megtartása ügyében a mellékelt hirdetményt adtam ki s miután az erdők törvényszerű védelme, valamint az okszerű vadászat érdekei is kívánatossá és szükségessé teszik azt, hogy a megtartandó vizsgákra minél többen jelentkezzenek s szolgálati képességüket igazolják, felhívom a törvényhatóságot, hogy a vizs­gák megtartására vonatkozó hirdetmények és a vadőri vizsgák ügyében kiadott utasításnak megfelelő kihirdetése s illetve köröz­tetése iránt intézkedjék.*) *) A rendeletben említett utasítás és hirdetmény szerint a vadőri vizsgák az erdőőri szakvizsgákkal kapcsolatosan évenkint: Budapesten, Pozsonyban, Szombathelyen és ujabban Kolozsvárott tartatnak meg. A kik az erdőőri szak­iskolát nem végezték el és az erdőőri szakvizsgálatot nem tették le, azok a fenti körrendeletben említett, utasítás értelmében, a vadőri vizsgálatra való jelentkezés esetén ez iránti kérvényükben hitelesen igazolni tartoznak: hogy irni, olvasni és a négy közönséges számmüvelet szerint számolni tudnak; hogy legalább 3 évig szakadatlanul vadászati gyakorlati szolgálatban állottak; hogy fedhetlen magaviseletűek és hogy 20-dik életévöket betöltötték. Ezeken kivül testi fcjlcttségöket, illetve egészségi állapotukat hiteles orvosi bizonyitványnyal kell igazolniok. A vizsgára azon kir. ker. erdőfelügyelő ad engedélyt, a kinek kerületében az illető kérvényező lakik. A vizsgadíj 5 frt, melyet minden vizsgát tevő köteles a vizsga napján, a vizsgáló bizottság kezéhez lefizetni. A vizsga iránti kérvények, az ez érdemben évenkint kibocsátani szokott határ­időben és helyen nyújtandók be. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom