Egervári Gyula (szerk.): Vadászati ügyekben hozott Kormány-rendeletek, határozatok, döntvények és szakvélemények gyűjteménye 2. rész. / Budapest, Károlyi György, 1897. / Sz.Zs. 1444/2

I. Vadászbérleti ügyek

— 26 — ügyben, f. évi szeptember hó 30-án 28731. sz. alatt hozott, az első fokúval egyező és igy tovább nem felebbezhető határozatát, B. Ödön albérlő felebbezése indokából rendkívüli felülvizsgálat alá vévén, azt, az annak alapul szolgáló eljárással együtt, az 1886. évi XXI. t.-cz. 10. §-ában gyökerező jogomnál fogva, mint törvénybe ütközőt ezennel megsemmisítem. Mert a vadászati bérszerződés felülbírálása az 1883. évi XX. t.-cz. 3. §-a szerint a közigazgatási hatóság feladatát képezi ugyan, de a már jóváhagyott szerződés­nek érvénytelenítése iránti keresetek, ép ugy, mint a község által kötött más hasonló adás-vevési vagy bérbeadási ügyleteknél, a szerződésekből származó perek eldöntésére hivatott bíróság jog­köréhez tartozik. A vadászati bérszerződésnek, mely a bérletnek albérletbe adása felől is van hivatva intézkedni, egyik főczélja azon vadászati rendészeti szempont megóvása is, hogy a vadállo­mány kíméletben tartása is biztosittassék, a vadászati bérszerződés ide vonatkozó határozmányainak megsértéséből keletkezhető kár­térítési igények szintén a törvény rendes utján érvényesitendők. A mi pedig azon körülményt illeti, hogy B. Ödön albérlő külföldi, az csak annak szolgálhat indokául, hogy az 1883. évi XXIII. t.-cz. 30. §-a szerint csak kezesség hiányában ne nyerjen vadászati jegyet, ilyennek hiányában pedig a vadászati jogot, daczára annak, hogy bérbe vette, személyesen ne gyakorolhassa, de nem nyújthat törvényes alapot a vele kötött szerződésnek közigazgatási uton való felbontására. Végül megjegyzem, miszerint az 1890. évi szep­tember hó 30-án 25590. sz. a. alispáni határozat helyes álláspontja szerint a községnek nem a főbérlő irányában felelős albérlő, hanem csakis a vele szerződött főbérlővel szemben áll fenn keres­hetőségi joga, a mennyiben t. i. ilyennek a szerződés határoz­mányai szerint helye van. A községi vadászterületek bérbeadása iránt kötött bérszerzödések felett hozott alispáni határozatok ellen nem a közigazgatási bizott­sághoz, hanem a belügyminiszterhez van felfolyamodásnak helye. — Az egyesitett területek vitássá lett vadászterületi önállóságának kérdése a vadászati bérszerződés jóváhagyásának kérdésétől el­különítve, mindig előzetesen bírálandó el. A m. kir. belügyminiszter 1896. évi 75257. sz. határozata, B. vármegye közigazgatási bizottságához. — Az é—i községi vadászati jog bérbeadása iránt a község mint bérbeadó és K. B. Gy. é—i lakos mint bérbevevő között mult évi augusztus hó 10-én kötött bérszerződést a vármegye alispánja mult évi deczember hó 31-én 26440. sz. a. hozott határozatával jóváhagyta. Ezen alispáni határozatot a czim, B. G. és társai é—i földtulajdonosok felebbe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom