Egervári Gyula (szerk.): Vadászati ügyekben hozott Kormány-rendeletek, határozatok, döntvények és szakvélemények gyűjteménye 2. rész. / Budapest, Károlyi György, 1897. / Sz.Zs. 1444/2
I. Vadászbérleti ügyek
— 24 — §§-okban foglalt rendelkezések a községi vadászterületnek a jelen esetben szabadkézből történt bérbeadásánál nem volnának alkalmazásba veendők, a melyekben a községi vagyon kezelésére nézve fennállott gyakorlatnak megváltoztatása forog szóban, már pedig ezen községi javadalom eddigelé nyilvános árverés utján adatván bérbe s annak szabadkézből való bérbeadásával az eddig fennállott gyakorlatnak megváltoztatása czéloztatván, a határozat indokolásában helyesen idézett 112. és 113. §§-ok alkalmazásbalettek volna veendők. Miről a czimet, a folyó évi julius hó 22-én 25480. szám alatt tett alispáni jelentéssel felterjesztett ügyiratok leküldésc mellett oly felhívással értesítem, hogy a szóban levő községi vadászterületnek, a törvény vonatkozó rendelkezései szoros megtartásával nyilvános árverésen a legsürgősebben eszközlendő bérbeadása iránt az intézkedéseket haladék nélkül annál inkább tegye meg, mert a most foganatosítandó bérbeadás jogerőre emelkedése előtt ezen községi vadászterületen a vadászat, jogosított bérlő hiányában, senki által sem gyakorolható. A törvényhatósági bizottság a községi vadászteriilet szabadkézből történt bérbeadása iránt kötött szerződés jóváhagyásának kérdésében nem illetekes határozni, csupán az áll jogában, bogy a szabadkézből való bérbeadás kérdésében határozzon. Az akár szabadkézből, akár nyilvános árverés utján történt bérbeadás eredményének, illetőleg a községi vadászati bérszerzödésnek jóváhagyására, az 1883. évi XX. t.-cz. 3. §-a második bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében az alispán illetékes. A m. kir. belügyminiszter 1895. évi 99925. sz. határozata, K. vármegye közönségélvez. — AB. községi vadászterület szabadkézből történt bérbeadása kérdésében a folyó évi szeptember hó 9-én tartott bizottsági közgyűlésben 429. sz. a. hozott határozatát, melylyel a szóban levő községi vadászterület szabadkézből történt bérbeadása iránt B. község elöljárósága mint bérbeadó és gróf E. M. M. es—i lakos, mint bérbevevő között 1895. évi julius hó 6-án megkötött bérszerződés jóváhagyását megtagadta és a község elöljáróságát, ezen községi vadászterületnek a törvényes módon eszközlendő haszonbérbeadására utasította, az az ellen gróf E. M. M.', valamint F. J., V. P., Sz. P. és társai b—i lakosok által közbevetett felfolyamodások folytán felülvizsgálat alá vévén, azt feloldom és utasítom a czimet, hogy ezen községi vadászterület bérbeadása módozatainak megállapítása kérdésében a község érdekeinek szem előtt tartásával, az 1886. évi XXII. t,-cz. 120. §-ában ide vonatkozólag foglalt rendelkezések értelmében hozzon uj határozatot, megjegyezvén részemről, hogy akár szabadkézből, akár nyilvános