Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

A vizsla bevezetése 71 szegény állat hűségét, ragaszkodását és azon vágyát, hogy velem maradhasson, veréssel jutalmazom! ? Ezen durva módszert tehát soha sem alkalmaztam s így a czélt vagy nem, vagy nagyon későn értem el. Vizsláim ugyanis mindig annyira ragaszkodtak hozzám, hogy azonnal ott hagyták a vezetőt s én nem tudtam magamat arra határozni, hogy fenyítéssel győzzem meg eljárásuk helytelenségéről; hisz az ebek nem hitték, hogy visszatérésükkel hibát követtek el, ellenkezőleg, ebben kötelességük teljesítését látták. Azért épen csakis szóbeli feddésre szorítkoztam. —• Egyesek erre meghunyászkodva, a hátam mögé lefeküdtek és nem voltak onnan eltávolíthatók, mások, különösen a szukák, parancsomra eltávoztak ugyan, de aztán bizonyos távolságban lefeküdtek, vagy ha csakugyan a vezetőhöz visszamentek, nem hederítve a biztatásra s nem keresve, tétlenül, csüggedten kullogtak utána. Mindezen esetekben nem érvén el a czélt, más módhoz folyamodtam A kivel a vizslát vezettetni akartam s ki mint hajtó szerepelt, ahhoz az egyénhez a vizslát azáltal szoktattam, hogy nemcsak otthon vette pórázra és vezette, hanem a szabadban is gyakran volt vele, úgy hogy végre egészen jól ismerte és megszokta. De még ez sem járt mindig nehézség nélkül, sőt néha egészen sikertelen is volt, különösen oly fiatal ebeknél, melyeket én idomítottam. Ellenben az idősebb vizslák egészen jól alkalmazkodtak, különösen azok, melyek adás-ve vés utján több kézen mentek keresztül. Az igazság érdekében azonban nem szabad elhallgatni, hogy a vizsla kajtoltatása dilettáns vadászatkedvelőknek, kik csak hébe-korba mennek vadászni, egyáltalában nem ajánlatos. A kajtász-vizsla csakis hivatásszerű vadásznak való, ki napról-napra a pagonyban van s így koczkáztathatja, az olyan ebet, mely még a kellő tapasztalattal nem bir, sokoldalúlag használni; mert elvitázliatatlan, hogy a fiatal ebek, kivált ha még tüzes vérmérséklettel is birnak, a kajtolásra való gyakori használat folytán az állás szilárdságából veszítenek. Tehát okosabb, az olyan ebnek, melyik a mezőn feltűnő jónak bizonyult, nem adni alkalmat az erdei hajtásra, nehogy ezáltal másirányú kitűnő tulajdonságait koczkáztassuk. Csak a hivatásszerű vadász, ki növendékét folyton gyakorlatban és kordában tarthatja, számíthat — időt és fáradságot áldozva — arra, hogy abból ezermestert faragjon, a melyik ma vizsla, holnap kopó, most uszkár, máskor véreb, s mindeniknek teendőit hiba nélkül végzi. Oly vidéken, hol az apró vad bőviben van, kész, engedelmes és nyúl után nem törő vizslát idomítani nem nehéz, kivált ha arra is tekintettel van az illető, hogy az jó fajtából és megbízható törzsből származzék; hanem azért az előtt kalapot lehet emelni, ki egy vizslát úgy képes idomítani, hogy az minden körülmény között megállja helyét és ugyanabban az órában a legkülönbözőbb teendőket egyforma ügyességgel és pontossággal végezze, mert ez az idomításnak a legmagasabb foka.