Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

4.58 A vizsla ha juliusban a már meglehetősen előrehaladott ebet tavak szélén és más alkalmas területeken, mocsári szalonkákra vezetjük. Ha a vizsla a szobaidomitás ideje alatt meg is tanulta a kisebb szárnyasokat szorítás nélkül felvenni, a vadászat izgalmában mégis hamar megfeledkezhetik magáról s különösen a vérző vadat szorítja. Erről a hibáról úgy szoktathatjuk le, ha a messzebb leeső mocsári szalonkát nem hozatjuk el azonnal, hanem a vizslával lassan odamegyünk s csak ott parancsoljuk az elhozást, hogy így a szorítást azonnal megakadályozhassuk. Némelyek azt ajánlják, hogy az elhozandó szárnyason döfjünk át egy megfelelő nagyságú tűt, hogy a vizsla ne szoríthassa. Lehet, hogy használj s alkalmazható is talán egészen elromlott ebnél, de az eredménye ennek a módszernek rendesen az, hogy az ilyen pórul járt vizsla máskor vagy nem hozza el, vagy a szárnyánál, vagy a fejénél fogva — tehát nem szépen apportirozza a szárnyas vadat. Igen jól lehet augusztus első napjaiban, mikor még a foglyok apróbbak s még nem igen lőhetők, a fiatal vizslát a futó foglyok utáni lassú húzásban gyakorolni. E czélból esti alkonyatkor vezessük ki a vizslát olyan tarlóra, hol a foglyok legelni szoktak. A foglyok tudvalevőleg a sötétben nem szeretnek felrepülni, különösen ha kocsin közelítjük meg. Jó széllel s ha lehet, az idomító egy lassan haladó kocsi mögött fedve, kerestessen a vizslával. Mihelyt látja, hogy a vizsla jelez s a foglyok kezdik a fejüket emelgetni, pisszentsen rá a vizslára, hasaltassa, s ha máskép nem menne, a hosszú póráz segítségével állítsa meg. Most a kocsi nagy ívben, lassan eltérhet más irányba; az idomító maradjon a hasaló vizslánál s halkan vezényelve, a már elszaladt foglyok után küldi, gondoskodva arról, hogy ez lehető lassan, óvatosan történjék, azáltal, hogy közbe-közbe hasaltatja s lassan előre küldi. Ha végre a foglyok felrepülnek, a vizslát hasaltatja. E közben végre elérkezett a foglyászát ideje. Az első mezőben levő vizslát ne vigyük más ebbel egyidejűleg vadászatra, ne vigyük akkor se, ha több puskás van együtt, még ha nem is volna vizslájuk, mert a sok lövöldözéstől a fiatal eb annyira összezavarodik, hogy folyton hibázik, minek folytán büntetni kellene. Ha látja, hogy a másik vizsla a lövés után rögtön rohan az apportért, a nehezen beleidomított nyugalmát elveszíti s a szélességről, beugrásról nehezen, vagy épen nem lehet többé leszoktatni. Mihelyt a fiatal eb hibázik, azonnal a hosszú pórázra veendő s így keressen addig, míg ismét meg nem csendesedett. Hogy zeg-zúgban tanuljon keresni, kerestessünk a földeken keresztben, ne hosszában. Kezdetben jó egy pár vaklövést tenni, s ha látjuk, hogy a vizsla elég nyugodt, csak akkor lőjjünk vadra. Ha nagy fáradsággal járna a vizslát nyugodtan tartani, akkor a legczélszerübb, ha az idomító maga nem vadász, hanem folyton a vizslára ügyelve, a lövést egy társára hagyja mindaddig, míg nem sikerült az ebet feltétlen engedelmességre szorítani. A merev, biztos állásban úgy lehet a vizslát a legjobban gyakorolni, ha a vezető az álló vizsla ós a foglyok közé áll s karemeléssel lehető sokáig csendesen maradva, a vizsla beugrását vagy előrehaladását megakadályozza.