Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
A német vizsla idomítása és vezetése 47 használni kellene, a bakot csahhamar el fogja hozni. Megtörténik azért, hogy az eb nem hozza el; ekkor hangsúlyozva az » előre«, »hozd el« vezényszót a a póráz segítségével a gyűrűhez húzzuk anélkül, hogy helyünkről megmozdulnánk. Ha ez nem használna, akkor vagy valaki más, vagy az idomító maga vezesse az ebet a bakhoz »hozd el« vezényszóra vetesse fel s hozassa vele oda ahonnan eldobta. Egy párszor ezt ismételve, az eb az eldobott tárgyat hozni fogja és akkor az elhozatás gyakorlását póráz nélkül lehet megkezdeni. Ezt a gyakorlatot azonban nem szabad hamar megszakítani, addig kell folytatni, míg az eb kedvet kap s mennyire lehet, vágtatva hozza el a bakot. Ha ennyire jutottunk, akkor már az ismert módon a »nem szabad«-ot gyakoroljuk ; váltakozva egy-egy falattal a bakot vétetjük fel s végre ezt jó messze eldobjuk. Az ebet pórázra vesszük, »hozd el« vezényszóval előre küldjük; mihelyt a bakhoz ért, pisszentünk s »nem szabad« figyelmeztetéssel vagy hasaltatjuk, vagy vissza hivjuk magunkhoz. A pórázzal segíthetünk, hogy gyorsan tegyen eleget a parancsnak s hogy nyugodtan hasaljon. A fokozottabb engedelmesség elérésére czélszerű eljárás, ha a vizslával egy darab húst vagy csontot apportiroztatunk; kezdetben kézből s nagyon ügyelünk arra, hogy azt sem ne rágja, sem le ne nyelje ós »add ide« vezényszóra szivesen kiadja. Az eldobott falat előtt hasaltassuk, hivjuk vissza és jutalmul később, de sohasem közvetlen a gyakorlat után, odaadhatjuk. Egészen helyes azon alapelv, »a hányszor a vizsla engedelmes ós jóindulatot mutat, nem szabad a jó szóval és dicsérettel fukarkodni; ellenben, midőn már feltehetjük, hogy a tanítvány tudja, hogy mit kívánunk tőle s az engedelmességet mégis megtagadja, makacskodik : a büntetés ne maradjon el.« Csakhogy sajnos, a legtöbb idomító a büntetés kiszabásában nem tart rendes mértéket; igen sok fiatal vizsla annyira érzékeny és félénk, hogy egyetlen kemény szó a kétségbeesésig megfélemlíti s annyira elveszti fejét, hogy nem tudja teljességgel, mit kívánnak tőle. Ha idáig jutottunk, a legjobb a tanítást rövid időre abba hagyni, adjunk időt neki, hogy össze szedje magát, jó szóval, beszéddel nyugtassuk meg. Természetesen ezen idő alatt legyen pórázon s csak akkor folytassuk a tanítást, ha látjuk, hogy magához tért s a régi bizalom helyre állott. Ilynemű intermezzók a tanítást mindenesetre nehezítik, unalmassá teszik, sok időt is rabolnak el, de azért inkább ezt az áldozatot kell meghozni, mint nyers fellépéssel még jobban elrontani. Még az idomításnál is diplomatikusnak kell lenni s itt-ott éppen azért engedményeket tenni, hogy annál biztosabban érjünk czólhoz. Mennyire mások a viszonyok a kemény természetű vizslával. Mihelyt ez az engedelmességet megtagadja, a szükséges kényszereszközt azonnal lehet használni s a mester, fennsőbbségót félreérthetetlenül demonstrálva, akaratosságát teljesen megtörheti. Ily módon bánva a fiatal ebbel, már a nyolczadik napon, sőt néha hamarább is megtanulja az apportot felvenni. Minél természetesebben, nyugodtabban viselkedik a tanító annál hamarább ér czélt. Két-három leczke naponkint
