Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

Az erdei szalonka

•>42 Az erdei szalonka hittem, hogy ilyen tekintélyre bátran támaszkodhatom, miután nekem nem volt alkalmam ezen téren személyes tapasztalatokat gyűjteni. Steiribrenner, ki erre vonatkozólag más nézeten van, a következőket mondja: »Az ezen munkának első kiadásában leírt mód, melylyel a szalonka táplálékát keresi, nem egyeztethető össze azon tapasztalatokkal, melyeket hosszú időn át egy szelidített erdei szalonkán tettem. Ugyanis azon korrogó hangot, mivel a férgeket nyugtalanítaná, éppen oly kevéssé hallottam, mint nem vagyok képes megérteni, hogy ilyen vagy más hangok, mennyiben azok rázkódtatást nem idéznek elő, oly állatokra hatással volnának, melyeknek hallási szervei nincsenek. Kinek alkalma volt észlelni, hogy a földi giliszták azonnal menekülnek, mihelyt a vakondok közelükben ás, vagy ha valamely kihegyzett tárgyat, p. o. botot, a földbe szúrva körben forgatunk, az előtt több mint valószínű, hogy a sugarasan terjedő rezgés indítja menekülésre, a rendkívül érzékeny gilisztákat. A hangyaboly fölött elhangzott lövés nem zavarja annak lakóit, de ha csak egy fenyőtobozt ejtünk rá, az egész gyarmat izgalomba jön. Különben ón is igazolom, hogy az erdei szalonka csőrét egészen tövéig beszúrja a földbe s azzal minden irányban erőltetett mozgásokat végez, úgy szintén azt is, hogy egyes földi gilisztákat feldarabol. De mivel a feldarabolást csak akkor észleltem, ha a giliszta nem bujt egészen elő a földből, különben máskor minden darabot egészben ós élve nyelt el, az eldarabolást inkább véletlennek, mint szándékosnak tartom.« M. főerdósz ezen jelenséget a következőleg magyarázza: »Midőn az erdei szalonka táplálék keresés alkalmával a csőrét a talajba szúrja, ezzel csak azt akarta elérni, hogy a földi gilisztáknak útat nyisson a felszinre. Az ilyen nyilások egészen olyanok, milyenekből a földi giliszták elő szoktak bújni. Ha most valamelyik ilyen lyukra akad, ezt felhasználja s vagy a felszinre jőve a szalonka észreveszi, vagy pedig a lyukban tőrbe kerül. A szalonkát férgészés közben nézni rendkívül érdekes; a szemlélőnek azonban jól elrejtőzve s nagyon csendesen kell maradnia, mert a szalonka beszállása után előbb figyelmesen mindenfelé neszel s csak azután kezdi el a férgószóst. L. Beckmann, ki nemcsak mint hires állatfestő ismeretes, hanem jeles kynológus ós vadász is, egy szelid szalonkán a következő érdekes észleleteket tette. »Midőn épen a szalonkához közeledtem, ez felduzzadt begygyei, csukott szemekkel mozdulatlanul ült kalitkájának egyik sarkában. Láthatólag igen sokat vett be a jóból, és az élve elnyelt sok földi giliszta kényelmetlenséget okozott neki. Csőrét begyéhez szorítva tartotta; a csőr két kávája, tövétől a közepéig egymásra szorult, innen hezdve a felső káva S alakúlag fölfelé hajlott s ennek folytán az egyenes alsó kávától nagyon elállott. A szalonka még legalább egy perczig ezen sajátságos helyzetben maradt, azután a felső