Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
Az erdei szalonka
•>42 Az erdei szalonka Becker 1818-ban egy szalonka csüdjén, közel a sarokhoz, sörét által okozott törést talált. A törési hely kitépett hastollakkal sínszerüleg körül volt véve, melyeket a megaludt és rászáradt vér úgy összetartott, hogy az eltörött csont ezáltal egyenes állásban maradt. Midőn Becker a nagyon összeragadt tollakat óvatosan eltávolította, alattuk, közvetlen a seb fölött, meglehetős vastag aludt vérréteget talált, melynek eltávolítása után tisztán látható volt a csontforradás. A csonttörés a látszat szerint négy hetes lehetett; tehát nemcsak a gyors gyógyulás bámulatos, hanem még inkább az állat ösztöne, mely ilyen mesterséges, a természetnek megfelelő gyógyításra utalta. Panewitz porosz kir. főerdész a következő hasonló esetet közölte: »Egy pár héttel, BecJcer értekezésének olvasása után, egy szalonkát kaptam, melynek a jobb lábán egy nagy tollas daganat volt, mi azonnal a BecJcer-féle közleményt juttatta eszembe. A csiidön levő csomónak másodszori behatóbb megvizsgálása alkalmával kitűnt, hogy ezen képződés egészen azonos a BecJcer által leírthoz. A törés 1/ 2 hüvelyknyire volt a lábujjak fölött; a sípcsont baloldalán a hastól lakból és aludt, száraz vérből képződött csomó 9'" hosszú, 6"' széles és 5"' vastag mig a jobb oldalon, illetve elől és hátul jóval jelentéktelenebb, 3—4"' hosszú ós vastag volt. Ez lehetett az oka, hogy a csont egy kissé meggörbült, de azért tökéletesen összeforradt.« Panewitz közleményét azon megjegyzéssel végzi, hogy az oly jelenség, mely hét évi időközben és több mint száz mértföldnyi távolságban kétszer fordul elő, nem tekinthető véletlenségnek, hanem biztosra vehető (?), hogy a szalonkák képesek magukat ily módon gyógyítani. Becker észlelése többször ismétlődött, sőt még tovább is mentek, mennyiben azt vélték, hogy a szalonka, a törzsön levő, az olyan sörétokozta sebeket, melyek nem feltétlen halálosak, összegöngyölgetett tollakkal tömi be. A tollcsomók, melyeket ilyen sebekből kihúztam, az apró tollak, melyeket ott találtam, hol a sebesült szalonka beszállott, ezen nézetet igazolni látszanak. A harmadik, meglehetősen hasonló eset — mondja Diezel — egy pár év előtt törtónt. Kísérőm egy szalonkát zavart fel, mely felém húzott; miután még repülése közben feltűnt sajátságos lábtartása, türelmetlenül siettem oda, hol lövésem után leesni láttam. Amint a vizslám elhozta, csakugyan kitűnt, hogy a ballába egészen merev volt és kissé oldalt kifelé állott. A térdén, melyet valami régibb lövés zúzott össze, de már teljesen meg volt gyógyulva, egy vastag, porczszerű, megkeményedett daganat látszott, mely látszólag a fent leirt öngyógyításnak volt az eredménye s melynek következtében a madár a földön csak ugrálva változtathatta a helyét. Ezt a lábat érdemesnek tartottam, kiszárítva eltenni. A vadászlapok és szakközlönyök az újabb időből is közölnek ilyen eseteket, azonban ennek daczára az úgynevezett saját készítményű kötéseket a sebekben található tollcsomókat nem a sebzett szalonka készíti, hanem csakis a véletlennek lehet tulajdonítani.
