Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

A szálkásszőrű német vizsla 23 Már a 16-ik században ismeretesek voltak Németországban bizonyos durva, erős, többé-kevésbbé hullámos szőrözetű ebek, melyeket majd szálkásszőrű, majd lengyel, orosz, svéd vagy dán vizi ebeknek neveztek. Ezek leginkább Sziléziában, Csehországban és Magyarországban voltak elterjedve s miután bizonyos, hogy különböző rövidszőrű fajtákkal kereszteződtek, hozzájárulván az éghajlati viszonyok is, létre jött a szálkásszőrű vizslafajta. Honnan kerültek ezek Lengyelországba, illetve a szomszédos tartományokba biztosan nem mutatható ki. Az egyik nézet szerint Ukrainából származó juhászebektől ered­nek, melyeket ott régen, mint ma is, vadászatra használtak; a másik nézet szerint franczia eredetűek s Anjou Henrik lengyel király idejében kerültek ezen keleti tartományokba.* A franczia szálkás- illetve durvaszőrű vizslához meglehetősen hasonló, ebek elég gyakoriak voltak Hessenben, hol egészen napjainkig fenn is marad­tak. De ezen u. n. »hessische í£auhbárte« eredetéről mit sem tudni s a régi iratokban sincs — legalább ezen elnevezés alatt — róluk említés téve. Lehet­séges, hogy Jeromos király idejében származtak át Francziaországból, hol az összes durvaszőrű ebeket »Grriífon«-oknak nevezik. Midőn 1870-ben a fajtajellegeket megállapították, felmerült azon óhaj is hogy a szálkásszőrűek is jellegeztessenek, azonban nehézségekbe ütközött olyan egyént találni, ki ezen. valaha keleten elterjedt ebeket ismerte volna. Egy öreg ur, ki fiatal korában ilyen vizslákat tartott, emlékezetből meglehetősen pontos leirást adott róluk, mely leirás a szőrözetre vonatkozólag azonban fel­tűnő eltérést mutatott a franczia griíFonétól. A Hannoveri 2-ik kiállítás alkal­mával. midőn azt a kérdést vetették fel, vájjon tényleg létezik-e szálkásszőrű vizsla ? a katalógusban csakugyan találtak egy szálkásszőrűt, melyet Platz főer­dész Limeritzben tenyésztett és már az ötödik mezőben volt. Ezen »Diana« külseje a fenti leirással teljesen összevágván, egyelőre ennek alapján állapították meg a jellegeket. Mivel ezen jellegek a főbb pontokban a Bontans által tenyésztett s Majnai Frankfurtban dijjázott, később a kasseli kiállításon be is mutatott ebekre talált, véglegesen megállapították a legtöbb tenyésztő és az elő­zetesen nem elfogult vadászatkedvelők által már is érvényesnek elismert jellegeket. Már a 70-es évek végével hozott be Hollandiából Kortlials, ki mint gya­korlott tenyésztő ismeretes, hullámos szőrözetű Griífonokat Németországba, melyeknek utódait lassankint okszerű tenyésztéssel és kiválasztással merev sző­rözetűvé alakította át és még abban az időben maga is GrifFonoknak nevezte, mint ilyeneket kiállította és dijjaztatta. Sőt egy alkalommal a Majna-Frank­furti ebkiállításon határozottan követelte, hogy ebeit a megfelelő franczia osz­tályba sorozzák. Miután egyes GrifFonok vadászatilag is jól beváltak s az által, hogy erős szőrözetük folytán tüskés csalitban, hideg vizben és rossz időben való kerestetésre kiválóan alkalmasok voltak, propagandát csináltak mellettük s a * Szálkásszőrü és küllemre a német szálkásszőrü vizslára nagj'on emlékeztető kopók hazánk északi és keleti hegyvidékein elég gyakoriak ma is. Mika.

Next

/
Oldalképek
Tartalom