Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

Fajtajellegek 9 tartottak, mint másokat. A törzsek összeolvadását az akkori közlekedési viszonyok nehézkessége leginkább gátolta s ebből érthető, hogy még a jelen század derekán is a hajtóeb eredeti jellegeit mutató vizslatypusok voltak, melyeket tulajdonosaik mások felé helyezve, egyedüli példányszerűeknek tartottak. Ez az oka, hogy miért tudtak 20 év előtt a német vizsla jellegeit illetőleg oly nehezen megegyezni. De még más okok is voltak. Külföldről már régebben is kerültek különböző fajták Németországba, melyekbe az állásra való hajlam szintén bele volt tenyésztve, illetve arra voltak idomítva, mely utóbbi nemcsak hogy lehetséges, hanem könnyű is, mit bizonyára akárhányan tapasztaltak már azok, kik oly ebet idomítottak, melynél bármi okból az állásra való természetes hajlam egészen hiányzott. (1. Mika »A vizsla parf. id.«) A hosszúés rövidszőrű vizslák Spanyolországból, a gyapjas- és szálkásszőrűek pedig Délfrancziaországból, Lengyelországból ós Olaszországból kerültek Németországba ; de ezek vagy ritkán maradtak meg tisztán vagy kivesztek. A jelenlegi német szálkásszőrű vizsla, a rövidszőrű vizsla és az uszkár vagy uszkárfajta ebek keresztezéséből származik, melyek régebben orosz vagy lengyel viziebek elnevezése alatt voltak ismeretesek s melyeket jobbnak hiányában a szárazon való vadászatra is használtak. így DÓbel szerint: »az uszkár, ha idomítva van, a foglyot és nyulat elég messziről állja, nem oly készséggel ugyan, mint a vizsla, de azért a fegyver előtt elég jól használhatód Hogy az állásra alkalmas ebeket minél gyorsabban hozzanak létre, a hajtóebekkel kezdetben bizonyára alkalmas, rövid vagy szálkásszőrű juhászkutyákat is párosítottak, mert ezek között nagyon sok akad olyan, amelyikben a vadászszenvedély erősen ki van fejlődve és kitűnő szaglása van. Ha ez csakugyan megtörtént, abban az időben ezen eljárás nem hogy ártott, hanem inkább használt az ügynek, mert a vadászok kényszerítve voltak a hiányzó vadászati tulajdonságokat az idomítás által pótolni, minek folytán már a régibb időkben kifejlődött az idomítás művészete, melynek alapelvei még ma is megállják helyüket. Ki nem elfogult, nem tagadhatja, hogy a vizslászat terén a vadászok részéről sok hiba történt ugy Németországban, mint nálunk Magyarországban is, részint a különböző fajták hosszú és rövidszőrű stb. keresztezése által, részint a nemtörődömség és a gondviselésre való hagyás által, részint a meglevő fajtának tudatos és nemtudatos, fajnélküli kuvaszokkal vagy rosszul választott angol ebekkel való párosítása által. Egyes hires ebtörzsek, sőt egész fajták a közömbösség folytán részben elfajultak, részint kivesztek s csak azon esetekben, hol a kiveszést, mint p. o. a vezetőebnél, a változott viszonyok okozták, lehet zavartalan, bánatos sajnálkozással a rég elmúlt időkre gondolni. A tétlen sajnálkozás azonban nem elég ott, hol egy olyan fajta van veszélyeztetve, melynek kitűnő tulajdonságai, épen a jelenlegi vadászati viszonyok között értékesek és nagyon hasznosak; ily esetben tenni kell és tervszerűen haladva el kell hárítani mindent, mi a fajta megmaradását veszélyeztetné. Ez áll minden fajtára, de főkép a német vizslára, a vadász ezen hű és hasznavehető társára.