Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

4.82 A vizsla hibát, melyet komolyan ós nyomatékosan kell megtorolni. Az ilyen büntetést egyes esetekben p. o. ha az eb a vadat kikezdi, ha túlságosan szorítja, ha a kissebb szárnyast épensóggel le is nyeli stb. nem ritkán irgalmatlan szigorral kell végrehajtani. Most azt kérdem, vájjon az a naturalista — ezalatt olyant értünk mint p. o. a vivók között is, ki tudományát nem rendes iskolázás, hanem csakis gyakorlat által sajátította el — tehát az ilyen naturalista vizsla, ha a bundáját egyszer jól kiporolták, odaengedi-e magát másodszor és harmadszor is a korbácsnak ? A felelet erre egyszerű, nem fogja tenni, hanem azt, a ki vele így bánt egyszerűen kerülni fogja, másszóval félónk nemkezes lesz. Mihelyt azonban ez megtörtént, annak lehetősége is megszűnt, hogy a hibáról le lehessen szoktatni. Hajszolhat őzet, nyulat, tetszése szerint, a foglyok után beugorhat, a hasznos vadat megfojthatja, a kártékonnyal nem törődhetik, egyszóval elkövethet bárminő rendetlenséget anélkül, hogy felelősségre lehetne vonni; mert mindent saját belátása ós izlése szarint tesz. A kötelesség és szükségesség érzete előtte ismeretlen maradt s csak veleszületett hajlamait követi. Ha ezek véletlenül jók, akkor a vele bibelődő vadász szerencséről beszélhet s talán hosszabb idő múlva czélt is ér vele; ellenkéző esetben azonban, ha az eb rosz, vagy épen gonosz természettel bír, akkor a tanító fáradozása eredménytelen marad. így p. o. a legrosszabb hibák egyike a vad kikezdóse, nem szükség, hogy különös gonosz hajlamból eredjen, hanem erre a vizslát a véletlen is rávezetheti, mikor több eb fog meg egy nyulat s azáltal, hogy egyik sem akarja ereszteni addig húzzák és tépik míg szétszakad. Bármi okból származott a nyúlkikezdós, szükségképen büntetést von maga után; ha a fenyítés megfelelő volt, akkor azon kellemetlen alternatíva előtt állhat a vadász, hogy a nemidomított vizsla vagy félelemből, hogy kikap, nem megy hozzá, vagy, a mi még szerencsésebb eset, jövőben a megfogott nyulat nem veszi fel, hanem otthagyja; míg a jól idomított, a hozd el vezényszóra, még a darabját is megkeresi ós elhozza, miből még azt a tanulságot is levonja, hogy a nyulat nem széttépnie hanem elhoznia kellett volna s mi a jövőben — a legritkább eseteket kivéve — meg is fog történni. És épen ez az a pont, melyben rendszereink nem egyeznek. Szivesen megengedem, hogy az angol módszer* szerint idomított vizslák — miután főfeltótel, hogy jó fajtából származnak — kitűnően keresnek és állnak, ha szőrmésvadat nem is, de a szárnyas vadat jól elhozzák sőt azt is megengedem, hogy negyedik, ötödik évükben elég engedelmesek is lesznek; de lehetnek és vannak is olyan körülmények, mikor ezen tanítási mód a mestert teljesen cserbe hagyja. A kéayszereszközök segélyével idomított vizsla ellenben az engedelmességet soha sem tagadhatja, vagy tagadja meg; meg kell tennie azt, mit tőle kivánnak, mert az idomítással bele van oltva egész életére az engedelmesség. Már csak az egyszerű pórázra vevés, korallt nem is használva, emlékez* A valódi angol módszer szerint a vizsla, engedelmes lesz szintén, mert ha szükség, kényszereszközöket használ.