Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

III. Arusából Uffiumiba. - Bana Mganga

I ÁRUSÁBÓL UFFIUMIBA 95 határozásoknál a találkozó idejének betartásánál félórai különbségek szóba sem jönnek. Tovább cserkészek; de csakhamar eszembe jut, hogy a két porter esetleg rosszul értett meg és zavart csinál; puskámmal a vállamon lassan a tábor felé megyek vissza. Midőn arra a helyre érek, ahol tegnap először pillantottam meg a hatalmas impala-bakot, hirtelen, mintha a földből bújt volna ki, két bokor között ott áll szép magas szarvaival. Nincs mit tűnődni! Fegyvert föl! Az elugró bak után: bum! dördül a lövés. Keresem, kutatom, hiába! Nincsen meg. Ismét elhibáztam. Egy órával ezután a száfári élén egy magaslatra érek, ahonnan nyugatnak, a sűrű erdő felé kell venni utunkat. Még egyszer megfordulok, hogy áttekintsem a rétet vaddús vidékével. A túloldalon felismerem a magános baobab-fák alatt tegnapi táborhelyünket. Ott húzódik a sásos ér, amelyen átjöttünk; emitt a madártelep, amely fölött most is Íbiszek és fehér kócsagok húznak. A rét innenső felén keselyűk köröznek a struccés antilop maradékok felett; fölismerem az erős impala-bak helyét, és . . . nem akarok szemeimnek hinni! Ismét ott vöröslik valami. Az üveg segélyével fölismerem az erős bakot, amint magas szarvaival éppen felém fordulva figyeli a karavánt. Már meg akarok fordulni, hogy a tábort megállítsam. Hiszen meg kell kapnom a betyárt! De jobban meggondolván a dolgot, belátom, hogy Európában lehet egy-egy erős darab vad után makacskodni, de Afrikában ez nem lizeti ki magát. Kalapommal Kva-heri t intek az öreg legénynek; mire ez — mint néha a mi őzbakunk teszi, ha valami erősen leköti figyelmét — pár lépést előrejön és első lábával egypárszor maga elé toppant, mintha harcra akarna kihívni. De biz én nem fogadom el a kihívást, hanem utolsó búcsút intek neki és a szép vidéknek s száfárimmal együtt a domb másik felén eltűnünk, újra átengedvén a rétet és lakóit a csöndes nyugalomnak, amelyet talán a mi fegyverünk dörgése zavart föl legelőször. Bana Mganga. A delejtű vezetése mellett folyvást nyugatnak haladunk az előttünk emelkedő magas hegy irányában, amelynek tetejéről megpillantjuk a másikat. Bokrok között, magas fűben megmászszuk ennek a tetejét is: ott áll előttünk a harmadik. Sehol víznek nyoma sincs; a nagy forróságban kezd gyötörni a szomjúság. De csak előre, mindig előre a lépcsőzetesen emelkedő terepen, egyik magaslatról a másikra! A magas fűben