Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

III. Arusából Uffiumiba. - Éjféli látogatás

ÁRUSÁBÓL UFFIUMIBA 83 oly közel, hogy érthetetlen, miért nem lehet őket meglátni. Ha támadna a sötétben, puskámmal semmit sem végezhetnék, azért a mellettem álló Ruga-Rugának szólok, hozza elő revolveremet. E közben az elrémült pagazzik ordítva dobálják az égő tuskókat a sötétbe, mire a morgás kissé tovább az egész tábort körüljárja. Majd ismét felhangzik a bömbölés, de mindig messzebb s messzebb. A veszély elmultával azonnal kezdetét veszi a gyáva pagazzik hencegése. Mindegyik esküszik, hogy látta az oroszlánokat; hogy az égő zsarátnokot egyenesen fénylő szeme közé hajította a fenevadnak stb. stb. Csak a két morán hallgat, néma megvetéssel tekintvén az útált vanyámvézikre. Másnap, alig hogy szürkül, már keressük a tegnapi esőtől átázott talajon az oroszlánnyomokat. Egy erős és két gyöngébb nyomra találunk s bár tegnap a bömbölés egy ízben ugy hallatszott, mintha a tűzhelytől nem lenne öt lépésnél távolabb, mégis a legközelebbi nyomok harminchat lépésre vannak. Az oroszlánok egy a közelben lévő fa alatt haladtak él amelyre nagy mennyiségű hűs volt felakasztva, de a nyomok mutatják, hogy megállás nélkül mentek el alatta. Több oroszlán-vadásztól hallottam, hogy az oroszlán csak a legnagyobb éhszükségben veszi fel a dögöt. A maga tépte állatokat azonban, ha nem tudja egészen felfalni, ismét felkeresi. Szintúgy hallottam, hogy fél a tűztől, miért is a benszülöttek a pusztában egész éjjel tüzelnek. Az előbbi állítást bizonyítja, hogy a,csapóvasainkra kitett döghöz oroszlán sohasem nyúlt, továbbá hogy Schillings, az ismert német afrikai vadász oroszlánait mind élő állat mellett fogta a vasban. E reggelen az egyik csapóban egy öreg csíkos-hiénát találtunk, egy másikban pedig egy sakál bőrdarabját, amelyet a vasban hagyott, hogy irháját megmentse. Alig hogy elhagyom a tábort, egy hartebeesztcsapatot látok, amelyben egy gnú is legel. Bokrot, egyes fákat felhasználván, a ritka erdőben észrevétlenül közeledem a nyilt puszta felé, amelyen a vad áll. Az erdő szélénél tovább már nem mehetek, mert a hartebeesztek észrevettek és ha kilépnék az utolsó fatörzs mögül, a gyanútlan gnút is magukkal viszik szöktiikben. Fegyveremet a fatörzs egy villás ágába támasztva lövök, mire a gnú egy rövid bőgéssel helyben marad. Ugyané pillanatban balkézt egy oroszlán hangját hallom és pedig ugyanabból az irányból, a merre a hartebeesztek távoztak. Háromszáztíz lépést számlálok a gnúig, de amint látom a nyakba lőtt állatot, nagyot csalódtam, mert sokkal hatalmasabbnak véltem. Magas marja, égnek álló hosszú sörénye, bozontos üstöke és lelógó szakálla messziről bivalyhoz hasonló nagy állatnak tüntetik fel, pedig valóban nem magasabb egy szarvastehénnél. Az előttem fekvő középnagyságú bika volt. Az egyik moránt pagazzikért küldöm, magam pedig sietek a hely 6*