Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

II. A Gárena erobitól Árusáig - A katonai bóma

64 DAMASZKIN* ARZÉN" feldúrt földet magasra felhányják. Az ötödik, egy vén bika, mozdulatlanul állva néz maga elé, tokája majd a földig ér; színe sötét, szarvai egyenesen merednek széjjel a magasba és ugy hosszúságra, mint vastagságra sokkal erősebbeknek látszanak a társakénál. Murruo kákiba öltözött sárga alakja megjelenik a messze látóhatáron és az egész csapat felvetett fejjel figyeli. Előbb a svallák indulnak meg, és pedig nagy örömömre felém. Jól betartott irányuk után Ítélve látom, hogy mintegy kétszáz lépésen belül kell fedett állásom alatt elvonulniok. Valószínű, hogy az elenek is követni fogják ezeket, bár eddig még nem mozdulnak, csak fölemelt fővel figyelik Murruo minden lépését. A svallák nagy csapata is megáll és mozdulataikról látni, hogy határozatlanok, melyik irányban meneküljenek. Szívem hangosan dobog az izgatottságtól. Bár csak felém vennék irányukat, hogy igy az eleneket is maguk után vonnák! A magános orix vágtatva megindul és éppen állásom alatt halad el az utána induló csapat élén. De észrevehettek, mert egyszerre össze-vissza gabajodva óriási dübörgéssel tűnnek el a porfelhőben. Az elenek még mindig Murruo felé fordulva mozdulatlanul nézik közeledtét, mig végre az egyik tehén helyben megfordul és eliramodik. Nyomban követik társai, amelyek ki-kirugdosva, nagy bakugrásokkal nem felém, hanem éppen a hegy ellenkező lejtője felé veszik útjukat. A hegy nem magas, ha felszaladok, a túloldalon megpillanthatom még őket. De nem, mégsem mozdulok, mert a vén bika ismét megáll és bosszúsan néz Murruo felé; csak midőn lassú lépésben követvén társait, a hegy mögött eltűnik, csak akkor ugorhatom ki helyemből, hogy mihamarább a hegy tetejét elérjem. Ott azonban nagy csalódás vár reám. mert a túloldalt sűrű erdőség fedi, amelyben az elenek végleg eltűntek. Murruo is hozzám érkezik és a magas helyről meglátjuk delelő száfárink tábor-tüzeit. A legrövidebb irányban odasietünk s a sikertelen vadászat dacára jó étvágygyal elköltött ebéd után csakhamar ismét útban vagyunk. Gyorsan haladunk a jó gyepes talajon ugy, hogy hat órakor este a lenyugvó nap utolsó sugára már a Meru nyugati oldalán ér bennünket egy magas domb tetején. Kelet felé, a hegy sziklás orma alatt elterülő rengeteg erdőség — a leáldozó naptól élesen megvilágítva a zöldszin minden árnyalatában pompázik. Nyugat felé egész a szemhatárig erdő, bokor nélkül való dombok terülnek el, amelyeken sűrű, teljes érésben levő szávánna-fű hullámzik, akár egy ezer meg ezer holdas, kalászban lévő rozsvetés végtelen tengere, amelybe a lemenő nap bemerül. Táborhelyünkön a pagazzik egy része a magas füvet dzsungl-késeikkel