Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

IV. Ufíiumiból Kondoába. - A harcias gnú

114 DAMASZKIN* ARZÉN" Négy zebra-kanca egy csikóval és egy erős csődörrel visszamaradnak, valószínűleg mert a messze távolban egy vataturu-néger alakja tűnik fel és ez leköti figyelmüket. Murruó könyörgésére, föltett szándékom dacára, hogy csak szükség esetén lövök zebrát, a vadat mintegy száznyolcvan lépésre megközelítem. A csődörre lövök, de elhibázom, mire elvágtatnak; erre még egyszer a nagy távolság és a sebes futás miatt tele légygyei orra elé célozva lövök. A csődör sarkon fordul, körbeszalad és földhöz vágja magát; felugrik, újra körbeszalad és megint odavágja magát, hogy erősen hallatszik a puffanása. Ezt négyszer ismétli meg, mig végre halva rogy össze. A vataturut, aki eközben egészen közeljött, magamhoz intem és jelekkel megmagyarázom, hogjr a távolban látható táborból embereket hozzon a vadhoz és hogy e szolgálatáért ő is kap a zebra nyámájából. Megértette és jól el is végezte a dolgát. Eolytatom a cserkészést Murruó társaságában, mert a távolban hartebeeszteket és zebrákat látok legelni. Óvatosan becserkészem a vegyes társaságot, amelyben egy gnú és egy im pala-bak is van. A kedvezőtlen szél ismét elárul és mind elugrik, csak az impala szalad szél ellen vissza és lassan bevált mögöttem a ritka erdőbe. No, ez már jobb kilátás! Nagyon érdekes, körülbelül egy óra hosszat tartó cserkészés után végre sikerül a bizalmatlan bakot száz lépésre megközelíteni és lelőni. Vadászás közben nem messzire jutottam a helyhez vissza, ahol a zebrát lőttem, mely körül még mindig sürgött-forgott a nyámaéhes nép. Ezek egyúttal az impalát is magukkal vitték. Délután félháromkor a szél miatt megfordított irányban kezdem a cserkészést. A meredek sziklafal alatt egy mélyedésben hartebeeszteket látok; de mielőtt lőhetnék, tul rajtuk mintegy negyven darab gnút veszek észre, de ezek is megláttak, mire az egész csapat gyors futásban igyekszik az erdőt elérni. A gnűk messze vannak, de a hartebeesztek közül egy bikát hátbalövök, egy tehenet psdig lapockalövéssel fölguritok. A sebzett vad az erdő felé menekül, én utána és egy bokor mögül látom, amint éppen egy tisztáson át a sűrűbe készül menni. A nagy távolság dacára lövök. A lövés visszhangja a Gurui meredek faláról megtéveszti a bikát, amely visszafordul és futva közelit egyenesen a bokorhoz, amely mögött Murruóval együtt elrejtőztünk. Egész közel hagyom jönni és mellbelövöm, de a bika még mindig felénk vágtat, mig végre négy lépésnyire előttünk összeesik és estében teleszór bennünket földdel. Murruónak annyira tetszik a dolog, hogy majd megszakad nevettében. Alig haladunk kétszáz lépést, egy gnű-bikát pillantok meg, amelyik éppen egy hartebeesztet zavart fel a magas fűből. A hartebeeszt felugrik, majd visszafordul ellenfelével farkasszemet nézvén. Mindkettő oldallal áll felém.