Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

IV. Ufíiumiból Kondoába. - A csordarablás

110 DAMASZKIN* ARZÉN" magunk előtt látjuk a sziklás ormú Gurui hegy keleti erdős lejtőjét. Közöttünk és a Gurui között elterülő völgyben fekszik a vataturuk nagy fészke, Mangati, amelyet a domb magaslatáról tökéletesen átpillanthatunk. Egy patak folyik végig a telepen, amely lejjebb délre a Bubu-ba ömlik. A telep több kilométernyi hosszúságban húzódik íélkörben a Gurui keleti és részben délkeleti aljában. A kitűnően mivelt és buján diszlő sámbák között elszórtan feküsznek a bekerített udvarok lakóházzal és istállókkal. A lakóházak putriszerüen félig a földbe ásott mélyedésből emelkednek ki. Az egész épület hosszú négyszöget képez; középen két sor oszlop támasztja alá a lapos fedelet. Az oldalfalak és a tető galyfonásból állanak, az előbbiek marhatrágya és laterit-föld keverékével vannak kitapasztva; a kissé csurgóra állított tetőfonást cirokszár, ezt pedig magas földréteg takarja. A tető eresze oszlopokon nyugszik, ugy hogy az egész épület előtt egy alacsony folyosó húzódik köröskörül, amely alatt csak ülni lehet. Itt tartózkodik napközben a család, itt tartják a saurikat, itt ápolgatják a szomszédokról szóló pletykákat a munkaszünet alatt. Hogy erre azonban kevés idő jut, legjobban bizonyítják a kitűnően mivelt sámbák és az egészségtől duzzadó, tisztán tartott jószág. Az istállók is a lakóházhoz hasonlóak, csak a méretek nagyobbak. Az épület belsejét éjjel a számos jószág, a külső folyosót a növendékés apró-jószág foglalja el. Az összes törzsek közül, amelyeket ismerek, a vataturut tartom a legszorgalmasabb és legértelmesebb fajnak. Az európaira bizalmatlanul sandít; ugy látszik, gyűlöli. A vataturu félrenéz és hacsak teheti, nem köszön, ha fehér emberrel találkozik. Büszke, rátartós és az ő fogalmaik szerint jómódú, mert szorgalmas munkájával a jó talajon bő termést; jó és gondos ápolással a kitűnő legelőkön egészséges, erős jószágot teremt elő életszükségleteinek bőséges fedezésére. Egy pillantás a szép Gurui alatt hosszú, zöld szalagban elterülő sámbákra, meggyőzi az embert, hogy itt nem nélkülöznek. Mindenütt élet és mozgás. A sámbák fölött elterülő buja hegyi legelők hemzsegnek a tarka csordáktól. Szarvasmarha, birka, kecske legelész és játszadozva ugrál a hosszú lándzsákkal fölfegyverezett, fekete gulyások és bojtárok kurjongatásai közben. A sámbák között is sürög-forog a sok munkás, fölöttük pedig száz meg száz Mikulás ugrál és lármázik. Észak felé egy gyepes hegyoldalban vezető ösvényen lassan-lassan elhagyjuk a szép telepet pezsgő, viruló életével. A gyalogút előttünk kígyózik fölfelé, a sziklák közé. E sziklás magaslat határolja észak felé a telepet. A sziklák között részben természetes, részben mesterségesen kivájt, emberlakta barlangok mellett haladunk el; lakóik bizalmatlanul sunyítanak reánk.