Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

III. Arusából Uffiumiba. - Bana Mganga

I ÁRUSÁBÓL UFFIUMIBA 103 és mindegyiknek a hátán kibokójával kettőt végigvág, mire a megfenyített bűnös ismét visszamehet a helyére. Ha valamelyik összehúzza magát, vagy éppen elugrik az ütés elől, azt a körből nem eresztik ki a többiek, hanem a jumbe elé tuszkolják, aki most négyet vág végig rajta. Így sok nevetés és tréfa között elmúlik az idő és miután már beállt az alkony, vendégem elbúcsúzik tőlem, azzal az Ígérettel, hogy holnap biztosan küld két elefántvadászt, akik a Gurui környékét jól ismerik. Ő maga is vadászott már velük az uffiumi hegyek között elefántra, de csak egyszer tudtak egyet meglőni; a kondoai parancsnok, S. főhadnagy is résztvett a vadászaton. Elefánt mostanában már nagyon kevés tartózkodik itt. Legjobb ideje a vadászatnak szeptember-október. Jelenleg az elefántok a rengeteg sűrűségekben tartózkodnak és ott nem közelíthetők meg. Március 30-án reggel a két vadász, Msabaa és Kiriamare csakugyan jelentkezik. Mindkettő már régen lakik Uffiumiban mint makita, (elefántvadász) A Tanganyika mellékéről való vanyámvézieknek vallják magukat. Msabaa valódi Herkules. Különösen nyaka, vállai és karjai szélességre és izmosságra meseszerűek. Mindkettő hosszú, nehéz elöltöltő mordálylyal jelenik meg. Az egyik régi francia, a másik belga katonai fegyver. Az egyiken még olvasható az ezred és a század száma. Arra a kérdésemre, hogy mivel van fegyverük megtöltve, azt válaszolják, hogy mostanában a német törvény tiltja a vadászatot s ennek következtében már két éve nem szerezhettek maguknak puskaport. Néha Bana Mgangával vadásznak és akkor ez ád nekik egy-két lövésre valót. Délelőtt néhány beteg pagazzit elbocsátok s egészségeseket fogadok fel helyükbe; a szükséges élelmiszereket is beszerzem. Végre elérkezik az ebéd ideje és azzal együtt egy tragikus jelenet. Muza még mindig nem sütött kenyeret; türelmemnek vége, kiadom a parancsot, hogy a gazembert meg kell verni. Tolmácsom, aki már régen neheztel Muzára, csak erre a pillanatra vár. Mint a villám rohan az egyik kis épületbe, ahol Muza a konyháját rendezte be. Belülről kibokó csapások, edénycsörömpölések és jajveszékelés hallatszik, amelynek szomorú következése, hogy Muza végleszámolás után világgá megy, mi pedig . . . nem kapunk ebédet. Három óra tájban megjelenik Uledi bin Abdallah társával, egy hiénabőrrel, a csapóvassal és a szűrővel. Mahomedet nem találták sehol, bár sok helyütt, különösen a magaslatokról kiáltoztak neki. Elbeszélik, hogy a már megjárt uton jól haladtak előre és már az előző napon, jóval napnyugta előtt, megérkeztek a baobab-fához. A vasban egy hiéna szűkölt; ezt agyonverték és lenyúzták. Az egész táborhely tele volt hiénanyomokkal. Az éj et a fán töltötték, alattuk egész éjjel vonítottak a hiénák.