Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472
Fogoly
86 nyörének tartom, azért minden oly boldog tőkepénzesnek, ház és földbirtokosnak, kiket az orvos fürdőbe és sétálni küldöz, mert a bölcs orvos jól tudja, hogy az ipsének semmi egyéb nyavalyája nincsen, mint az, hogy nem bir, vagy megszűnt ama tehetséggel birni, miszerint pénzén élvezetet vegyen: azt tanácslom, szerezzenek fegyvert, barátkozzanak meg vele, és járjanak ki vadászni, — egyelőre e papiroson csak, hol egyelőre biztosítni akarom őket, mikép a vadászat azon egyetlen s legháládatosabb szenvedély, mely soha meg nem vénül az emberben, melynek örömei örökké újak, ifjak, mint a képzelet! Igaz, hogy a vadászat szenvedélye csak úgy ébred és erősödik meg az emberben, ha legalább némi kis siker elérésére elegendő képessége van, mert az örökös fáradtság eredmény nélkül leveri a kedélyt, s az üres tarisznya elviselhetlenül nehéz! No de alapos és ügyes mester utasításai folytán a kevésbbé talentomos sétáló is viheti annyira, hogy hébehóba egy puskacsőbe szaladó, életunt vadat elejthet, azután a csupán testmozgásért vadászó tőkepénzesnek ez untig elég! Ámbár én már ismertem az életben egy kis poczkos, mangalicza hajlamú emberkét, a ki ugyan nagyrészt azon okból, mert Fallstaff sorsának képe kisértvén őt, attól tartott, hogy majd egyszer csak örökre bucsut kell vennie köldöke láthatásától — fáradhatlan vadász pajtás volt, daczára annak, hogy nyulat vagy foglyot csak akkor lőtt, mikor arra más is rálőtt, — hanem ekkor aztán azt bizonyosan ő lőtte, ha a lövés a vad másik oldalán volt is látható. Ennél házártabb vadászt nem is ismertem. A menynyiről meglátta a vadat, rásütötte puskáját, azután megnyugodott abban, hogy az igen messze volt. Ha pedig igen közel volt, akkor mi vigasztaltuk, hogy ily nagyon közelről legnehezebb a vadat találni. Volt azonban ezeknél még egy emlékezetesebb és még nemes tűzre és ener-