Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Vizslatanitás

68 gyabb szóra, jelre, ismerje kötelességét. Az első pont keresztülvitele sokkal könnyebb a másodikénál s egyszerűen abban áll, hogy a kutya valahányszor önfejüsködni vagy ura parancsa ellenére tenni akar, határozott s következetes gátlást tapasztaljon. A második pont már valamivel több ismeretet, itélő tehetséget, belátást és türelmet igényel. Irányt adólag mérsékelni az eb természeti képességeit, azokat a vadász akaratának föltétlen teljesítésére szoktatni s úgy képezni, hogy az eb a tőle kivánt teendőknek jól megfeleljen : ebből áll a feladat.» Tegyük föl, hogy a vizsla jól érti már a «lapúlj, lassan, előre, keress, rajta, hozd el stb.» kifejezéseket és ezeknek engedelmeskedni is szokott. Most már tanítsuk arra, vagy inkább mutassuk meg neki, miként kell keresnie a vadat. Nyirett szárnyú élő fürj vagy fogoly lábára zsineget kötvén, hagyjuk azt ötven-hatvan ölnyire különböző irányban futni, (ha élő vad nem kapható, lőttet lehet ekként meghurczolni) s ezután tegyük le a fürjet vagy foglyot kalitban, vezessük az ebet a nyomra s tegyük próbára és gyakoroljuk szaglását. Ha eltér a nyomról, mutassuk meg azt neki újra s biztassuk jó irányban haladásra, «lassan!»-t ismételve, midőn közelít a vadhoz. Hol sok a vad, ezen ál-vadászat természetesen nem gyakran ismétlendő, bár az otthoni gyakorlatra is maradhat idő, mikor rövid kirándulásra sincs alkalom. A tér bekeresésére könnyű a vizslát tanítani, csak folytonos jó kedvvel történjék a biztatás, mely a «keress!» szó kíséretében kézzel intésből álljon. — Ha a kutya messze vagy rossz irányba térne, eleinte visszahívni, jó irányba igazítani, s folyvást arra szoktatni kell, hogy szóra hajtson s a kézintésre ügyeljen annyira, hogy alkalomszerüleg ily intés is elég legyen neki. A megtöréssel idomítok különbféle módszereket használnak a kutyáknak szófogadókká tételére. — Nem egy szegény vizslát láttam