Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472
Vizslatanitás
66 mint ha például — könyvet lopna, a mi ránézve semmi csábító erővel nem bir! E szerint a vizsla is, ha urától távolabb egy épen orra előtt fölugró nyúl után futamodik s ura kiáltásait, füttyét csak alig vagy nem is hallja, a lehető legnagyobb kísértésbe jött, a melynek ellenállania olyannyira lehetlen volt! Egészen más, ha a vizsla ura közelében annak intő szavait letiltó parancskiáltását hallva, egy messzebbről fölkelt nyúl után, minden engedelmességet megtagadva, elfut — vagy épen nyúl és minden ok nélkül, lázasztó szemtelenséggel, egyáltalában nem fogadja mestere szavait, hanem csak Össze-vissza csatangol, s a legelemibb szabályok teljesítését is megtagadja. Nagyúri angol vadászok, kik több kutyát is tarthatnak, szokásba hozták a félvizslákat, melyek tudniillik az egyetemes vizslái kötelességeknek csak felére vannak betanítva, s így kettő tesz egyet. Egyik ugyanis csupán keres és áll, a másik a vad elhozását teljesíti. Persze, hogy kevesebbet könnyebben betanul a vastagfejü vizsla is — és e szokás czélszerü lehet mindenkire nézve, kinél a mód oly nagy, hogy féltuczattal több vagy kevesebb kutya tartása mitsem határoz. Természetes, hogy a nyúl elhozásának megtanúlását s teljesítését csak erősmellü vizslától kell és lehet várni, azért a kényes és gyönge angol vizslát, sőt szerintem, semminemű vizslát, nehogy ezáltal elromoljon, szaladó nyúl után jobb soha nem is ereszteni. Lényegesebb ez utóbbi kötelességnél az, hogy a vizsla a vizén, már t. i. ingoványon mocsáron is szorgalmasan keressen és főleg az elhozásban gyakorolt legyen. Azonban sok vizsla makacsul vonakodik a vizbe ugrani, s midőn már szárazon pontos elhozó, még akkor sem hajlandó e feladatot a vizén is megoldani. Pedig erre a vizén még nagyobb a szükség, mint a szárazon,