Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Vizslatanitás

60 honnan az illető vad fölrebbent, s ott, a még érezhető vadbűz előtt, «állj» parancsszóra meglapultatni. E műtét alatt szigorú intő hangon kell ismételni a «vigyázz», «állj» vezényszavakat. — Ha csöndesen marad, körülötte járjon be az ember egy kis tért, s ha ezalatt mozdul, azonnal dorgálni vagy fenyítni kell. Valahányszor a tüzes vizsla a fönebbi hibába esik, mindannyiszor kell vele az iménti műtétet ismételni, kivévén, ha pacsirtát, sármányt vagy efféle nem vadászandó madarat ver föl, hogy ezáltal különbséget tanuljon tenni az eb a vad és a nem vad közt, s hasztalan madarak iránt teljesen közönyös legyen. Midőn a tanítvány a szabadban először megáll valamit, czirógatással, édes beszéddel meg kell őt dicsérni, sőt gazdája még valami kedvencz húsfalatot is adhat neki jutalmul. Ha szerét teheti a vadász, az első vadat, melyet kutyája megáll, fektében lőjje meg a vizsla előtt, ez sokat tesz arra, hogy azután kutyája szorgalmasan álljon — azonban, mivel ez ritkán kivihető, csak azon legyen az ember, hogy a fölrebbenő vadat el ne hibázza. Szerfölött okos, tanulékony vizslával még azt is gyakorolják az igen ügyes mesterek, hogy a vizslát mikor már áll, — visszahívják magukhoz, s újra a vad után küldik. Ezáltal a föltétlen engedelmesség netovábbja van elérve. De egyébkint igen okszerű is e bár nehéz, s szerfölött ügybajos szabatosság. Például: az ember oly sűrűben vadász, hol csak csuszvamászva járhat, s pár lépésnyire sem lát. Ha már most itt a vizslát 10—15 lépésnyire kieresztjük, pedig ki kell ereszteni, s az megáll valamit, eleinte keresi ugyan a vadász a jónak vélt irányban, de ha nem találja meg, — mit tesz ? A visszahívásra nem szoktatott vizslának hiába fütyöl, az vagy folyton áll, míg előle elfutnak a foglyok, vagy fölveri és mindkét esetben