Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Medve

r 235 Az anya végre, vagy 15 lövéstől találva összerogyott, s szekérre tétetett, hova a kis bocsok is követték, s holtan is szopták, a mig tejében tartott, föl sem véve a körülöttük sürgölődő embereket. Egyet a papnak adtak, a másik egy czigány kovácsé lett, a ki megtanította őt a fúvót nyomni; s jó ideig használta is őt e minőségben, tüzes vassal ijesztgetvén őt, ha nem akarta folytatni a munkát. Egyszer azonban megszökött, valószínűleg a sovány koszt elől, mert a czigány csak kevés kenyérfélén tartotta. A faluban aztán az alig másfél éves medvekölyket az összes falubeli ebsereg lefülelte s megölte. A másik kölyök még mintegy féléves korában a méheket s darázsokat háborgatván, ezek csípései következtében kimúlt. Legszebb, s lővadászhoz leginkább illő a medvének hajtó vérebekkel való vadászata, mit azonban csak nagy vadász-személyzettel biró módosabb urak gyakorolnak, miután 10—15 ilyen fülelő ebnek csupán e czélra tartása, közönséges úri egyén pénzerejét messze túlhaladja. Az ilyen ebek egy kürtös lovas vezető parancsa alatt állanak, az erdőbe vezetéken vitetnek ki, s a medvenyomra találván, elbocsáttatnak; néha előbb is, a körülmények szerint, leoldatnak, s keresésre indíttatnak; ha aztán egy csaholni kezd valahol, a kürtszóra valamennyi összecsődül, hogy ugyanegy vadat űzzenek. Kürt és ebcsaholás mindenesetre fölségesebb zene a bérezés erdőkben, mint a hajtók kelepeléséből, sípolásából, dudáiból s ordításából vegyült hangzavar. A lővadászok szarvasölő karddal fegyverkezvék a puskákon kívül, melylyel a közeledő medvének tenyereit vágják le, s egyelőre ártalmatlanná teszik, míg — leszúrhatják vagy meglőhetik.