Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A vadkácsa és lúd

126 Jeles vizslát télen, midőn jégtáblák úsznak a vizén, nem kell beküldeni a vad után, mivel az még életébe is kerülhet, vagy legalább helyre hozhatlanul megromolhat. Inkább csónakkal, vagy ha lehet, hosszú kampós póznával kell kihozni a lőtt vadat. Magas nádasokban sokszor nem tudja magát tájékozni a vizsla, vagy nem is látta, merre esett le a récze; e végből, hogy a vizslának a helyet megjelöljük, göröngyöt vagy készen tartott kavicsot kell dobni azon tájra, a hol a kácsa leesett. Ha a szárnyas vizi vad lövés után a magasból rézsútosan esik le kalinpálózva, jobb még egyszer rálőni, mert az ilyen többnyire szárnyazva van, s még a vizsla is bajosan akad reá. Magas náddal környezett keskeny sík vízről egyenesen fölfelé törekesznek a kácsák; vigyázni kell az ily lövésnél, hogy alant ne menjen az, mely hibába leginkább kezdő tüzes puskások esnek. A mint czél iránt látszik a sebesen feltörekvő récze, kissé inkább fölfelé kell rántani a czélt, úgy a vad belerepül. Ha valamely partos víz mellett távolból sok kacsát vesz észre az ember, ne menjen épen a part mellett, de kissé távolabb attól feléjük, aztán mikor irányukba ér, forduljon egyenest neki a partnak. Az is bizonyos, hogy kisebb csapat kácsa hamarább bevár, mint a nagyobb, azért egy nagy és kisebb csapat közül meglopásra mindig a kisebbet kell választani. Néha nagyon is bevár a kácsa, sőt szintén nehéz a Csádéból kizavarni őket. Ilyen esetek, ha például valamely ragadozó madár meghajtotta őket, vagy a mikor párosodnak; úgy szintén, ha erős szél fúj, vagy épen zivataros idő van. Ilyenkor a káka tövén makacsul megülnek. Szép tiszta nyári éjen át az esti kacsa-les háladatos szokott lenni oly helyen, hol sok récze jár, és a lövés