Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A vadkácsa és lúd

124 ben tanácsosabb a kutyát a ladikba be se vinni, s a lelőtt vadat csónakázva keresni föl. A kacsák a sürü nádban elrejtőzve ülnek, s nem egy könnyen szállnak föl; ha tapasztalja a vadász, hogy azok igen vadak, s még a csónak lubiczkolására is messze kelédeznek, akkor tartsa magát lehető csöndesen s időnkint halkan haladjon előre; ha pedig veszi észre, hogy a sürü nádban megbújnak s föl nem kelnek a kacsák, üssön hébehóba a toló rúddal a ladik oldalára. Czélszerübb, ha a csónakot nem maga a lővadász, hanem egy fegyvertelen halász hajtja. Jó vadászat esik oly tóban, melyben gázolni lehet, s közepén vagy egyik másik oldalán mélyebb sik viz van, vagy épen, a mi legczélszerübb, kigyózó utak vannak benne vágva. Itt aztán a legjobb lövészek elállanak a sik vizre, betolva ladikjaikat a nád közé; a hajtók, keverve egy-két lövészszel, gázolva közelednek a lesrend felé, a hol aztán csapat közé vízre, vagy a fölszállókra röptében kényelmes lövések esnek. Nem árt hátul, a hajtók után is állítani néhány puskást, olyanokat, a kik röptében nem igen tudnak lőni. Ezek a visszauszó kacsákat ellövöldözhetik. A hajtókkal széltől járó lövészek valamint ez utóbbiak a hajtókkal lépést tartva előre mennek, míg egy fogás végződik. Szeles fiatal puskásoknak szivére kell kötni, hogy alacsonyan a nád felett repülő, va zy vízszint más vadász irányában uszó kacsákra ne lőjenek. A gázlásról jut eszembe azon eset, midőn két vadász egy nyári délután nagyon elfáradtan a tó partra dőlvén a gázlás után, ott elaludt, s mire fölébredtek, mindkettő merő vér volt. Akár a tóból hozták magokkal, akár talán lefekvésük után másztak rájok, elég az hozzá, hogy mindketten teli voltak nadályokkal, s szerencsére az egyiknek épen a homlokán, a halántéka körül foglalt állást egy piócza, s a vér arczára tolulván erre fölébredt. Pipás em-