Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A vadkácsa és lúd

111 legnagyobbszerű vizi vadászatról, kivonatosan néhány jellemző részt veszek át Havas Sándornak a «V. és V. Lapuban közölt czikkéből: ((Mindennemű vizi vadnak különösen kiváló tanyája a Sárrét, melynek nevét e sorok elejére tüzém. Itt egy rakáson van minden, mit e név alatt ismerünk, s a «Sárrétje*) a vizi vadászatnak oly kifogyhatlan fészke, melyhez hasonlót széles e hazában nem ismerek, de minél nagyobbszerűt képzelni nem is tudok. Ki a vizi madarak ezreivel meg akar ismerkedni, jőjön ide vadászni! A «Sárrét» azon roppant vízmeder, mely Bihar, Békés, Heves megyék és a Nagy-Kunság között, az alföldi nagy síknak majdnem közepén, az Er és Berettyó, Kösély és Hortobágy, a Sebes- és Kettős-Kőrös, s számtalan mellékerek összefolyása által alkottatik. A Hortobágy a szentágotai csárdánál, Karczag és Püspök-Ladány közt, a Berettyó Bakonyszegnél és ismét Vésztőnél, a Kettős-Kőrös végre a Békésnél érinti a lápokat; és mindezen sok folyó s számtalan ér által hordott víztömeg, miután összevisszacsavarogta honunk legáldatabb téréit, és tömérdek nádast, lápot, ingoványt és holttavat alkotott, Csongrádnál, Hármas-Kőrös név alatt szakad a Tiszába, aránylag oly csekély mederben, hogy az ember csodálva kérdi magától: vájjon hová lett, s hol maradt el az a sok víz, mely a Sárrétjébe belefolyt? Előre bocsátom, hogy nem egyes kirándulás történetét akarom adni, de a sárréti vizi vadászat általános jellegével, mint olyannal akarom az olvasót megismertetni, mely egy darab őstermészetet tár előnkbe, melynek őselőkoru zománczát emberi kéz még el nem senvvesztette, s még úgy van meg, mint az Isten alkotó kezéből kikerült, s ép azért bir a természetkedvelő, a valódi vadász előtt oly sajátos vonzerővel. Sárrétjén a vadászat, mint minden víz körül, kora