Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

V. Christiania

9Ó tettem, hogy rossz helyen járok, tehát távoztam, de alig tettem be magam mögött az ajtót, midőn azt egy haragos férfi újból felrántotta s éppen nem barátságosan szegzé reám kérdő szemeit. Én németül kérdém: Vájjon COLLETT tanár itt lakik-e? Mire az egészen kifakadva, szinte reám förmedve morgott néhány érthetetlen szót, a miből azt mégis kiértettem "hogy nem lakik itt» s evvel becsapta az ajtót, csak úgy durrant. Norvégiában ezt a modort, megvallom, nem vártam s kellemetlenül érintett a visszataszító udvariatlanság. De csakis ez egy esetben tapasztaltam ilyet egész utazásom alatt s hamar el is felejtettek velem azok a számtalan ellenkező esetek, miket annyi sok alkalom közt éreztem, s melyekben a norvég nép igazi tulajdonságai nyilatkoztak meg, úgy hogy ez egyet határozottan kivételesen kell megbírálnom. A norvég idegenekkel szemben mindig tartozkodó, eleinte bizalmatlan hideg, ha tehát egyszerre lakásában talál egy idegen arczot, ki betolakodik otthona szentélyébe s megint távozik, anélkül, hogy beszélt volna valakivel, hát megmagyarázható — főleg, ha az egyéni természet is latba kerül — hogy felmordulhatott az én norvégem. E kellemetlen jelenet után az első emeletben reá találtam COLLETT lakására, sajnálatomra nem volt otthon, s mivel elutazásunkat már délutánra határoztuk s halasztani tovább nem lehetett az északra induló hajóösszeköttetés miatt, sajnálatomra le kellett mondanom a vele való találkozásról, úgy Dr. MOHN láthatásáról is. Ebéd után azonnal kikocsiztunk a pályaudvarhoz s V22 órakor zsúfolt vonaton, hol ülés is alig jutott, hagytuk el a norvégek fővárosát. Tarkábbnál is tarkább, hihetetlen koczkás szövetű, soha nem képzelt szabású ruházatjukban az angol utazók határozottan uralták a helyzetet s itt jól esett a norvégek szívessége, kik készségesen szorítottak helyet