Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

IV. Trollhättan, zuhatagjai és a Gőta csatorna

83 lepve — a göteborgi «Hotel Christiania» tulajdonosa, kinél tegnap Göteborgban szállásoltunk, jelent meg, svéd előzékenységgel tudakozódva, hogy a telephon utján rendelt szobáink igényeinknek megfelelők-e s nincs-e valami kívánságunk. Sehogy sem tudtam magyarázatot találni e dolgokra, tehát hagytam jönni a mint jöttek, gondolván, hogy személyben való félreismerés forog fenn. A portás kocsinkon ki kisért a vasúthoz is, jegyet váltott számunkra illetőleg málhánkat feladta, végre a vasúti kocsiba is felsegített s már indulóban voltunk, mikor elejtette a titkot, mely egy szavából kilyukadt. «Szerencsés utat, tábornok úr.» Igazán szerencse volt, hogy a vonat mozogni kezdett, mert majdhogy hangos hahotába nem törtünk ki. Tehát tábornoknak tartott engem, ki hál' isten fiatalos arczom után még csak kapitányt sem mutatok. De hát a dolog csakugyan ezen fordult, alapjának is kellett lenni, s a figyelem mindenesetre azért volt oly nagy mérvű, mert belejátszott az a körülmény, hogy: «ily fiatal és már tábornok, ez nem lehet afféle köznapi utazó», plane afféle madarász. Azt tudták, hogy magyar vagyok, de honnét vették a «tábornokot»? Szerencsére a kézipodgyászt még nem rendeztem el kocsinkban s éppen puskámat akartam feltenni a tartókra midőn az egész valóság tisztán állott egyszerre előttem, a rejtély meg volt oldva. Itt látom ám még puskatokomon azt az angol névjegyet, melyet az ornithologiai congressus alkalmakor tettem oda, hogy a kiránduláson el ne cseréljék. Azóta se gondoltam reá, igy hát ott maradt s rajta a végzetes «General Secretary». Nyilván a «General» ütött szeget szegény svédjeim fejébe, ezt jegyezték és értették meg, tehát előléptettek tábornoknak. Még jobban nevettünk a véletlenség e tréfáján, legalább egy pár óráig élveztük is kellemes oldalait. Pünkösdi tábornokságom után méltóan kiérdemelt nyugalom után áhitoztam, letettem — 6*