Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431
III. Svéd földön
52 őrét. Egy szolga vezetett föl dolgozó szobájába, hol kemény munka közt találtam Íróasztala előtt, a kit kerestem, egy javakorában álló, inkább középtermetű, izmos férfiút. Magas homloka s felfelé simított bodros fekete haja, a szemüvegek alól előfénylő barna szemek, fekete bajusz, értelmes, de inkább olaszos, mint svéd jelleget kölcsönzött neki. Bemutatásunkra kezet nyújtott s mint Dr. STUXBERG mutatta be magát. Nevének hallatára csak annál inkább örültem, hogy felkerestem, mert hiszen ő volt az a STUXBERG, a ki már 1875-ben, még mielőtt tanulmányait bevégezte volna NORDENSKJÖLD, Dr. KJELLMANN, LUNDSTRÖM', Dr. THÉEL és 1 2 norvég bálnavadász kíséretében részt vett azon az expediczión, mely az északkeleti átjáró felfödözését tűzte czélul s Nowaja-Semlján át a jugori úton keresztül a karai tengerbe, majd a Jenissei északi torkolatához, a tőlük elnevezett «Dickson kikötőbe» érkezett, honnét NORDENSKJÖLD, LUNDSTRÖM és ő, a velük hozott norvég evezőshajóval a Jenissein fölevezve, Turnschanskon és Jenisseiken át tért vissza Európába. Es ugyanő volt az, kit NORDENSKJÖLD 1878-ban arra a hires expedicziójára hivott meg, mint a zoologiai munkálatok vezetőjét, melynek czélja volt Nowaja-Semljából kelet felé előre hatolni, ha lehetséges a sibiriai partokon átjárót találni s a Behring szoroson keresztül Ázsiát megkerülve a Suez csatornán és Földközi tengeren át Európa nyugoti partjai mellett térni vissza. A «Vega», norvég bálnahajó mintájára alkotott gőzös, fogadta be a bátor utazókat s 1878 julius 4-én Göteborgból el is indult s október elején már a Behring szoros felé közeledett, a hol azonban erős jégtorlódás Serd^e-Kamen-né\, a Csukcsok félszigetének északkeleti fokán, a Keleti fok közelében, fogva tartotta a hajót, mely jég közé fagyva többé nem mozdulhatott. 294 napig volt a «Vega» jég közé zárva s csak 1879 julius