Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

Bekezdő

BEKEZDŐ. Az a kis földnyelv, az «Öreg-fok», mely a velenczei tó északkeleti végén nyúlik a víztükörbe, puszta, gyeptelen, fátalan, sáros-agyagos kis darabja a mi áldott magyar hazánknak — látszólag a leghitványabb. Délfelé a szomjas gulya pihen rajta, néha vályogvetők serénykednek marhajárásos gödrei körül, a felületes szemlélő többet alig lát ott. S nekem ez a silány kis földség mégis mindenkorra emlékezetes, bármikor kerülök a kies fekvésű Velenczére, első utam rendesen az «Öreg-fokhoz» vezet s időm legnagyobb részét itt szeretem tölteni. Nem is csoda, mikor itt láttam és lőttem hazai madár faunánk legritkább és legnevezetesebb példányait, még pedig oly számban, melyet addig mióta a velenczei tavat rendszeresen látogatom — innen-onnan 10 éve lesz annak — összes honi madárgyűjteményeink, sőt madártani irodalmunk sem mutathattak föl. Ezen a ponton sült ki, hogy nem egy eddig «ritka vendég» vagy «eltévedt vándor» megjelölés alá fogott madárfaj nem csak rendesen, de számszerint is feltűnő mennyiségben pihenőt tart itt, tehát a nagy mozgalom idején Magyarországon át veszi útját; így a vqtaposó — Phalaropus hyperboreus —-, a tarka köjorgató — Strepsilas interpres —, a négy