Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

XII. A szabad Jegestengeren és Finnmarken fjordjaiban

30c; csapdos. Szelíd, éppen nem félős madárkák ezek, az embert pár lépésnyire eresztik, s akkor sem repülnek mindjárt föl, hanem a puszta kőre lapulnak fejüket jól behúzva. Tollazatúk színe alig különbözik a szürke-barna palakő színétől, így hát alakoskodhatnak. Négy darabot lőttem belőlük, azután békében hagytam őket a bizalmas, lövés után is mindjárt leszálló szárnyasokat. Körülbelül ugyanazon a helyen, hol e szalonkák tartózkodtak, de a part magasabb részein, igen sok fehér barägda-billegtetöt — Motacilla alba — találtam, köztük azonban feltűnt egy sokkalta élénkebb, fürgébb zöldesbarna madárka is, mely hantmadár ügyességével ugrándozott a köveken. Meglőve ismertem csak fel benne a szirti pipiskét — Anthus obscurus. Termete igen hasonlít a vífi pipiskéhez — Anthus spinoletta, — mely nálunk is elég gyakori, sőt tollazata is ennek téli tollazatára emlékeztet, csakhogy finomabb, pelyhesebb tapintású és zöldessárgába játszó. A szirtes part után gyepre léptünk, hol számos siránkozó, költését féltő padi Ide — Aegialitis hiaticula — szinte körülfogott, egy csapat kis Temminck parti szalonka — Tringa Temminckii — pedig tirregve szállt föl. A tengeren dunnaludak úszkáltak pelyhes fiókákkal, sirályok — Rissa tridactyla, Larus argentatus és néhány Larus marinus — csapkodtak. Ugy látszik a sirályok a palasziklás parton fészkelnek is, legalább erre mutatott az a szenny, mely a palapárkányok sok helyét befehéríté, mintha híg meszet öntöttek volna a kövekre. A hozzáférkőzést meoo kisérlettem, de kötél és létra nélkül a nyaktörős kapaszkodás eredménytelen maradt. A magasból letekintve, az alattam elterülő sima tengerfelületen valami barnás foltokat láttam kiemelkedni, majd prüszkölésforma hangok hallatszottak föl. Négy darab barna delfin — Phocaena commu-